Isten kegyelméből ebben a 2020-as évben – a mindenki által ismert nehéz és nem mindennapi körülmények ellenére – különleges pünkösdi istentiszteletünk lehetett, mert két testvérünk, egy fiatal házaspár döntött a bemerítkezés mellett, és kötelezte el magát Krisztus felé ilyen módon is.

Bence: „Szerető, de nem keresztény családban nőttem fel, így sokáig nem tudtam, hogy ki az az Isten és hogy mi az akarata az emberek számára. Ez iránti érdeklődésem az egyetemi éveim alatt kezdődött el. Miután másodévesként megismerkedtem Adrival, és láttam a családjuk életét, értékrendjét, már tudtam, hogy hívőnek lenni nem csak a vizsgáinkért való imádkozásból áll. A család javaslatára és segítségével elkezdtünk járni a Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezetbe, ahol már az első alkalmon éreztük, hogy egy különleges közegbe kerültünk.

Mikor Adrival elhatároztuk, hogy összeházasodunk, azt megelőzően részt vettünk egy gyülekezeti jegyesoktatáson, ekkor Isten házasságra vonatkozó tervéről tanulhattunk, de többek között megértettem, hogy minden nehézség valódi okának a felfedezése és megoldása csak Jézus segítségével lehetséges.

Amellett, hogy egyre több gyülekezeti eseményen vettünk részt, egyre többet tudtam meg Istenről, elkezdett kialakulni a személyes kapcsolatom vele. Krisztus különböző módokon jelent meg az életemben: volt olyan, amikor álmomban szólított meg az Úr, de életünk eseményei, a folyamatos megtapasztalások, a testvérek szeretete és a lelkipásztori munka következtében jutottam el arra a pontra, hogy megtért, Jézust befogadó emberként élhetem az életem. Az esküvőnk, a költözésünk, a babáink elvesztése olyan szakaszai voltak az életünknek, melyek a boldog pillanatok mellett sok megpróbáltatást is jelentettek számunkra. Ezekben a helyzetekben egészen addig a pillanatig nem boldogultunk, amíg Jézus Krisztushoz nem könyörögtünk, és nem adtunk át neki mindent. Tudom, hogy tényleg a mi javunkat akarja, még akkor is, ha fájdalom és szenvedés ér bennünket. A megtérésemet egy folyamatként éltem meg. Sokáig ugyan nem tudtam, mit jelent bűnösnek lenni, hiszen eddig nem keveredtem komolyabb bajba, nem loptam, nem vettem el egyetlen emberi életet sem. Hívőként már tudom, hogy a bűnnek több fajtája és szintje is van, Isten szemében pedig nincs különbség kis és nagy bűn között: egy segítség elmulasztása, egy haragos szó vagy gondolat már önmagukban is elegek ahhoz, hogy Istennek nem tetsző dolgokat cselekedjünk. A régi természetem sokszor próbára tett, de megbántam ezeket a bűneimet, és Jézus által törekszem arra, hogy mások javát szolgáljam, valamint szavaimban, cselekedeteimben Isten szeretetét adjam tovább.

Hálás vagyok, hogy Isten szeret minket és gondot visel rólunk!”

Adrienn: „Keresztény családban nőttem fel, így számomra természetes volt, hogy Isten mindig velem van. Még kicsi voltam, amikor megnéztük a Menny kapuja, pokol lángjai színdarabot. Az előadás után édesanyám segítségével elmondtam a megtérők imáját.

Rendszeresen jártam konferenciákra, ifitáborokba és bibliaórákra. Azonban az évek alatt kaptam pár sebet a gyülekezetbe járó testvérektől, így szép lassan eltávolodtam a közösségtől, és végül egy komolyabb világi kapcsolatba kerültem. Isten csak egy kis része volt az életemnek. Párom sem akart a hitemről hallani. Éreztem, hogy ez nincs rendben, de nem tudtam kilépni a kapcsolatból. Isten végül kihozott belőle, és utána ismertem meg a férjemet.

Bencével már a kapcsolatunk elején megbeszéltem, hogy nekem fontos, hogy a párom támogasson a hitemben is. Nem volt keresztény, de nyitott volt. Vele kezdtem el újra gyülekezetbe járni, és ahogy az évek alatt Bence egyre közelebb került az Úr Jézushoz, és befogadta őt a szívébe, ezalatt jöttem rá, hogy én is mennyi dolgot nem csináltam jól. Isten mindig is az életem része volt, de nem központi szerepben, ami hatalmas hiba volt. Bár átadtam az életem nagy részét, de mégsem teljesen. Ez a felismerés egy folyamat volt, és ezután sikerült tényleg teljesen mindenemet átadnom az Úrnak, persze ezt mindennap azóta újra és újra meg kell erősítenem, hogy semmit ne akarjak én irányítani.

Azóta az életem teljesen megváltozott: érzem, hogy biztonságban vagyok, hiszen ha Jézus irányít és az ő tervében járok, akkor az csak a legjobb lehet a számomra. Az első munkahelyem választásánál is sokkal nagyobb áldás számomra az, amit Isten tervezett el. A családi kapcsolataim is mélyebbek lettek őáltala, mert sokkal nagyobb szeretettel tudok feléjük lenni.

A gyermekeink elvesztése után Isten kihúzott minket a legmélyebb gödörből is, és ha kezdenék visszacsúszni, elég, ha őrá figyelek. Bátorító, hogy neki egy csodás terve van velünk, még ha az nem is az, amit mi elképzeltünk.

Nagyon hálás vagyok az Istennek, hogy ilyen türelemmel volt és van hozzám. Ő akkor is várt rám, mikor én a saját fejem után mentem, és ha ez újra sikerül, akkor mindig visszaterelget. Imádkozom, hogy segítsen, mindig Jézus legyen a fókuszban, életemet ő irányítsa.”

Istentiszteletünkön Tóth Sándor, a Debreceni Új Remény Baptista Gyülekezet lelkipásztora vont párhuzamot az ószövetségi József története és Jézus Krisztus szolgálata között József a kenyéradó, Jézus az életadó címmel. Láthattuk, hogy milyen mérhetetlen feszültséget generálhat egy családban, és milyen mértékben rombolhatja a jellemet, ha egy szülő oly mértékben kivételezik egyik gyermekével, mint azt Józseffel tették. Isten mégis képes volt reformálni azt, ami Józsefben deformált volt: legalább 12 éven keresztül megtapasztalhatta a kiszolgáltatottságot, az igazságtalanságot a saját bőrén, miután kikerült apja óvó jelenlétéből. A próbatételek végén kikristályosodott a kép: Isten terve nagyszerű az életünkre nézve, Jézus által vagyunk képesek a megbocsátásra, ő fejleszti képességeinket, és kegyelméből az összetört családok újraegyesülnek.

Ezt követően Sipos Márk, gyülekezetünk lelkipásztora beszélt arról, mi is a bemerítés, miért gyakoroljuk ezt, és „kik ezek a fehér ruhába öltözöttek”.

Bence és Adrienn bizonyságtételüket és fogadalomtételüket követően alámeríttettek lelkipásztorunk segítségével a vízbe és Krisztus testébe.

A gyülekezetünk mellett Adri családja részéről Taba Balázs Márk, a békési Tágas Tér Baptista Gyülekezet vezetőségi tagja adott át köszöntést.

Ez a hitvalló alkalom sokak szívét irányította Jézusra, és többen indultak el felé mint Megváltójuk felé.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!