November 12-én avatták fel a felújított baptista imaházat Csömörön. A családias hangulatú ünnepségen Papp János egyházelnök hirdette Isten igéjét. Eszes Zoltán lelkipásztor köszöntőjében elmondta, hogy a felújítás célja nem maga az épület, hanem az emberek elérése.

„Krisztus arra hívta fel a hozzá tartozókat, hogy mondják el az örömhírt minden népnek. Szeretnénk, ha a felújított, korszerűsített imaház eszköz lenne ebben. Legyen ez az Isten háza és a menny kapuja! Legyen ez egy hely, ahol az emberek Istent megtalálják!” – mondta a lelkipásztor.

Papp János prédikációjában kiemelte: „Isten is építkezik. Isten is építi az övéit, az ő házát, amit azokból az emberekből állít össze, akiket ő épít fel. Isten malterja a bizalom. Széppé és áldottá szeretné felépíteni és megerősíteni az egyházát. Krisztus pedig hű. Ő a hűséggel építkezik.” Az egyházelnök arra bátorított, hogy hagyjuk, hogy Isten építkezzen bennünk, belőlünk.

Az igehirdetést követően személyes hangvételű visszaemlékezés következett nemcsak a gyülekezet történetére, hanem a felújítás folyamatára is. Hiszen egy maroknyi csapat fáradozást és áldozatot nem kímélve építkezett az elmúlt hónapok során. Hegyesiné Nagy Ibolya, a gyülekezet vezetője mondott köszönetet a lelkipásztornak és a munkálatokban részt vevő férfiaknak. Az imaház makettjét adták emlékbe Eszes Zoltánnak.

Majd dr. Mihály Sándor, a körzet másik gyülekezete, a Cinkotai Baptista Gyülekezet vezetője emelte ki köszöntésében, hogy: „Az imaház egy menedékhely. Kívánom a testvéreimnek, hogy gazdagodjatok lélekben, kérjétek el Isten akaratát. Erőt kapunk, ha velünk van az Isten Szentlelke. Ezt kívánom nektek!”

A település polgármestere, Fábri István is örömét fejezte ki a felújított imaház kapcsán. Beszédében elmondta: „Az elmúlt évszázadok azt mutatták, hogy az egyházi közösségek a települések legszilárdabb építőkövei.

Ezek a közösségek tudták átvészelni a legnehezebb történelmi időszakokat is. Nem a beruházás a lényeg. Hanem a személyesség, a hívő közösségi tagok munkája fogja tovább éltetni ezt a közösséget. Amit kívánok és kérek tőletek, hogy építsétek ezt a közösséget.” Végül Esztergály Előd, a helyi református közösség lelkipásztora köszöntötte a csömöri testvéreket: „Itt nem egy középületről van szó, hanem a lelkek építéséről, és én hiszem, hogy ez megvalósult. Hiszem, hogy a jövőben is be fog teljesülni.” Végül egy igével zárta köszöntését: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (JSir 3,22–23)

A bensőséges ünnepet szeretetvendégség követte.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!