Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajókba, és elmentek Kapernaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: Mester, mikor jöttél ide? Jézus ezt válaszolta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten. Ekkor megkérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk? Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött. Erre megkérdezték tőle: És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: „Mennyei kenyeret adott nekik enni.” Jézus pedig így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak. Erre ezt mondták neki: Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!

Gondolatok az igéről

Gyakran lehet beszélgetésekben olyan mondatokat hallani, amelyek valahogy így kezdődnek: Csak az a fontos, hogy legyen... Vannak sokszor elmondott dolgok – például egészség, munka, család –, ugyanakkor a hétköznapok aktuális kihívásai nagy mértékben meghatározzák, hogy éppen ki mit tart igazán szükségesnek. A Krisztus körüli sokaság éppen a kenyeret, amivel jóllakhattak...
Isten nem kérdőjelezi meg azokat a szükségeinket, amelyek életünk során körbevesznek bennünket, amelyek megoldásával küzdünk. Ezzel együtt megkérdezi tőlünk is: „Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?” (Mt 6,25) Márpedig ha az élet több, mint amiről testünk szükségei szólnak, akkor bármennyire is fontos a hiányaink betöltése, nem ragadhatunk le azoknál.
Pál imádsága jön elém, amikor őszintén és jogosan könyörög azért, hogy Isten vegye el tőle azt a „tövist”, amely napról napra gyötörte a testét. Ki ne értené az apostolt? Ki ne kérné ugyanezt a helyében? Ugyanakkor az apostol felismerte, hogy bármenynyire vágyott is a szenvedéstől való szabadulásra, nagyobb szüksége volt arra, hogy ne legyen elbizakodott (lásd 2Kor 12,1–9).
Te tudod, hol van a te életed valódi szüksége?