A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a térségben bekövetkezett újabb természeti katasztrófára reagálva megkezdte a helyszíni segítségnyújtás megszervezését Kolumbiában is. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében.   

A Baptista Szeretetszolgálat szakembereit ismét kihívás elé állították a néhány napja történtek: augusztus 10-én, hétfőn reggel 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Kolumbia nyugati részét a Choco tartományban található San José del Palmar közelében. A katasztrófa jelentős számú halálos áldozatot követelt, több száz épület omlott össze, rengetegen elveszítették otthonukat, egészségügyi és közösségi központok, utak sérültek meg. Egy magyar–amerikai csapat a korábban Venezuelában eredményesen végzett humanitárius tevékenység mintegy folytatásaként – ugyancsak helyi partnerekkel és a Baptista Világsegéllyel való szoros együttműködésben – a mai nappal megkezdte a kolumbiai segítségnyújtás részleteinek helyszíni megszervezését.

Szervezetünk arra kéri a nagylelkű adományozókat, gondoljanak azokra, akik a természeti katasztrófa során elveszítették hozzátartozójukat vagy otthonukat! Ne hagyjuk őket magukra rettenetes helyzetükben, hiszen tudunk és képesek vagyunk segíteni!

A Baptista Szeretetszolgálat adománygyűjtést indított a kolumbiai áldozatok megsegítése érdekében. A felajánlásokat a UniCredit – 10918001-55555555-55555555-ös bankszámlára várjuk (közleményben írják rá: „Földrengés Kolumbiában”), de lehetőség van online adományozásra is a https://adomany.baptistasegely.hu/ oldalon!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!