Egymással egyetértésben missziózunk

2021. április

1155

A hónap igéje

„Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,35)

A hónap gondolata

Egyetértésben missziózni nem azt jelenti, hogy ugyanúgy missziózunk, hanem azt jelenti, hogy bár sokféleképpen missziózunk, de mindannyiunkat egyformán Krisztus és az emberek iránti önzetlen szeretet mozgat.

Egyetértésben missziózni nem azt jelenti, hogy csak mint gyülekezet missziózunk, hanem azt jelenti, hogy elsősorban a gyülekezet minden testvére missziózik, mert tudja, hogy enélkül féllábú a hitélete.

Egyetértésben missziózni nem azt jelenti, hogy csak a missziózáskor gondolunk az egyetértésre, hanem azt jelenti, hogy az egymás iránti mély szeretetből nő ki a misszió vágya.

Akit magával ragadott a krisztusi kegyelem, az örök nyugtalansággal vágyik arra, hogy más is megragadott legyen.

És ha egy gyülekezetet magával ragad Krisztus kegyelme, ott mindenki meg fogja látni, hogy mit jelent az egyetértésben missziózni.

A hónap kérdése/gyakorlata

Megragadott-e már Krisztus úgy, hogy a missziót ne feladatnak lásd, hanem a közös szeretet megosztásának másokkal?

A hónap imája

Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy
ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek,
ahol sértés, oda megbocsátást,
ahol széthúzás, oda egyetértést,
ahol tévedés, oda igazságot,
ahol kétely, oda hitet,
ahol kétségbeesés, oda reményt,
ahol szomorúság, oda örömet.
Uram, add, hogy inkább én igyekezzek vigasztalni,
mint hogy vigaszt várjak.
Inkább én törekedjek másokat megérteni,
mint hogy megértést óhajtsak.
Inkább szeressek,
mint hogy szeretetet igényeljek.
Mert önmagunkat elfelejtve találjuk meg magunkat.
Ha megbocsátunk, akkor nyerünk bocsánatot.
Ha meghalunk, akkor ébredünk az örök életre.
(Assisi Ferencnek tulajdonított imádság)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!