Bizonyára mindannyian egyetértünk abban, hogy gyülekezeteink lelki egészségét tükrözi a fiatalok jelenléte, aktív szolgálata és az idősebb generációval ápolt jó kapcsolata. Ugyanakkor talán meglepőnek hathat az a személyes látásom, hogy a klasszikus egyházzene oktatása olyan specifikus tudásátadás, amely ebben a kapcsolatépítésben változatlanul korszerű és nagyszerű eszköz ma is. Mégis ebben erősített meg az idei Egyházzenei Tanfolyamra mind földrajzi, mind felekezeti értelemben sokfelől érkező fiatalok lelkesedése, szorgalma és a korábbi évekhez képest növekvő létszáma.

Az idei évben ötvenéves tanfolyamunk a hagyományos európai és magyar egyházi zenével, illetve ezen belül a baptista közösség saját zenei tradíciójával kívánta megismertetni a fiatal generációt. Tanárkollégáimmal fontosnak tartjuk, hogy az abszolút kezdő szinttől a fiatal zenetanárokig mindenki számára élményt és jól használható gyakorlati tudást adjunk. Különösen lényegesnek látjuk a zenetanulás jellemformáló hatását, annak a meggyőződésnek az átadását, hogy a gyülekezetben végzett zenei szolgálat rendszeresen odaszánt minőségi időt kíván, tehát aki azt végzi, idejéből, energiájából, tudásából adakozik. Emellett a másokkal való együttműködés is jelentősen formálja a fiatalokat. Jó példák erre a karvezetők, akik egyben egymás kórusa is, vezénylés közben azt várhatják el társaiktól, amiben kórusénekesként addig jó példával jártak elöl.

A 2025. évi Egyházzenei Tanfolyamot június 29-től július 6-ig rendeztük meg az Újpesti Baptista Imaházban. Az idei évben karvezetés tanszakon Oláh Gábor és Kovács István 14 főt, ének-hangképzésen Kiss Rózsa 9 főt, harmónium-orgona szakon Tóka Ágoston 10 főt tanított, összesen (átfedésekkel) 27 növendék vett részt a munkában. A tanfolyam lebonyolításában Böjte Imre, Papp Ferencné, Jobbágy Ferencné, Jobbágyné Papp Tímea, Kovács István, Kovács Istvánné, Papp Katalin, valamint Tóka Borbála segített. Hétfőtől péntekig mindennap reggeltől este 8-ig tartottak az órák és a próbák, közben közösen vettünk részt áhítaton, és fogyasztottuk el az ebédet, vacsorát. Szombaton is közös gyakorlással, valamint az énekesek, orgonisták beszámolójával töltöttük a délelőttöt.

A tanfolyam nyitóalkalma június 29-én, vasárnap volt, igét hirdetett Mészáros Kornél újpesti lelkipásztor, vendégünk volt Pék Csaba egyházzenész, aki harmóniumon játszott, közreműködtek a helyi gyülekezet zenészei. A záró istentiszteletre július 6-án, vasárnap került sor, ezúttal Kovács István újpesti presbiter prédikált, a zenei szolgálatokat pedig a tanfolyam hallgatói végezték.

A hét folyamán naponta kb. 30-an ebédeltünk együtt az imaházban. A vacsorákat budapesti gyülekezetek női köreitől (időrendben: Nap utca, Rákosszentmihály, Wesselényi utca, József utca, Rákoscsaba) kaptuk ajándékba. Amellett, hogy nagyon szép emlékeket szereztek nekünk, és érezhettük a szeretetüket, a vendéglátás szolgálatát mint bibliai alapértéket állították jó példaként a fiatalok elé. Nagyon köszönjük!

Az újpesti imaházban valamennyi termet használhattuk tanításra, gyakorlásra reggeltől estig, ezért köszönettel tartozunk az újpesti testvéreknek. Központunknak, az elnökségnek is hadd mondjunk köszönetet, mivel anyagi lehetőségeikkel élve támogatják tanfolyamunkat, így több hallgatót kedvezményben tudtunk részesíteni. Kérjük, hogy támogassanak bennünket a jövőben is! Mindenek fölött azonban köszönjük Urunknak, hogy áldásával, oltalmával kísérte ezt a hetet!

Tóka Ágoston

Fotó: Guti Noel

A tanfolyam nyitó- és záróalkalma visszanézhető az Újpesti Baptista Gyülekezet YouTube-csatornáján:

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!