Amikor egy ember jó a másik emberhez, kincset ad át. Generálja a jóságot a következő nemzedékre. A jóság lehet a hit, a figyelmesség, a gondoskodás, megannyi formája a szeretetnek. A szeretetnek, ami a Biblia szerint a legfontosabb isteni állandó a földön. Az ember folyamatosan, amíg él, tanul, de legfogékonyabban gyermekkorában, a tudósok már azt is hangsúlyozzák, hogy a magzat az édesanya hasában is figyel, a zenére, az anyuka hangjára, a környezet neszeire. Már ott sem mindegy, hogy mit adunk át a következő generációnak.

Anyák napján ünnepeljük a szeretet megannyi formáját, melyet a legtöbb ember oly egyszerűen és magától értetődően megtapasztalt csecsemőként, lubickolt benne kisgyermekként, elsuhant felette kamaszként, és szülőként hálásan gondolt vissza rá.

Az anyaság örök, amíg ember él a földön, addig az asszonyok keze végigsimít a gyerkőcök kobakján, és segítenek és imádkoznak és valahogy elintézik, hogy rendben menjenek a dolgok.

Az Úr Jézus olyan sok mindenről lemondott a földi élete alatt. A Jóatya egyet nem vett el tőle haláláig: az édesanyját, Máriát. Ott állt a kereszt alatt, nem érdekelte a pogrom lehetősége, ott volt végig, a legutolsó pillanatig Gyermeke mellett.

Ünnepeljük hát az anyákat, az anyai lelkülettel rendelkező embereket, most szeretettel emlékezem egy már a mennyországban élő drága nénire.

Egyszer volt, hol nem volt, Óbudán innen, a Testvér-hegyen túl, élt a Toronya utcában egy család. Nyolc gyermekük volt.

Nyolc.

Nyolc téli cipő, nyolc kabát, nyolc sapka, nyolc sál, nyolc pár kesztyű, nyolc tornaholmi, nyolc iskolatáska, nyolc uzsonnacsomag, nyolc szülői szeptemberenként, nyolc születésnap, nyolc, mindig mindenből nyolc.

A legtöbb anyuka ennyi munka láttán meghökkenve arrébb lépne, hogy tessék, tessék, most már ne nekem kelljen főzni, felmosni sokadszorra a konyhát, takarítani, fogadni a sok-sok barátot, osztálytársat, rokont, de ennek a családnak a mamája nem lépett hátrébb sose.

Ha kellett, inkább előrelépett, jelentkezett feladatra. Új unoka érkezik, majd ő segít és főz és bevásárol és takarít és elbeszélget és ott van. Az elnézek magamról a másik ember felé lelkülete olyan ragyogóan sikeres volt, hogy gyermekei, unokái is megkívánták, és elkezdték utánozni. Ők is elkezdtek szervezni, átvállalni, segíteni maguk körül azoknak, akiknek szükségük van rá.

Ott van – igazából, amikor fölköltözött a másik Házába, ez hiányzik, ez az ott van, hogy ha hazajövünk, már nem látható, hogy ott van.

Mégis ott van, mert a maradók végigsimítják az ajtaját, a terítőjét, a csészéjét, a könyveit, a rajzait, és velük marad a mosolya, a befogadó szeretete, az elfogadó szíve, az alázatos, szerető lénye.

Jobbá tette azt, aki beszélt vele.

Lehet tanulni.

Mikes Kriszta