2024.05.05. V. De. – Anyák napja – 1Tim 6:1-21 – dr. Borzási István – Kraszna

244

1159 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. máj. 5. Pál első (1) levele Timóteushoz – KraMaBaGy dr. Borzási István lelkipásztor igehirdetése az 1Tim 6:1-21 igeversek alapján.  Krasznai Magyar Baptista Gyülekezet

1Akik iga alatt görnyedő szolgák, a saját uraikat méltassák teljes tiszteletre, hogy Isten nevét és a tanítást ne káromolják miattuk. 2Akiknek pedig hívő uraik vannak, ne becsüljék le őket azért, mert testvérek, hanem annál szívesebben szolgáljanak nekik, mert hívők és szeretettek, akik a jó cselekvésére törekszenek. Ezeket tanítsd és hirdesd!
3Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz, 4az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik. 5Ezek megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai, akik a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekintik. 6Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, 7mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. 8De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. 9Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. 10Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.
11Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. 12Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt. 13Meghagyom neked Isten színe előtt, aki életet ad mindennek, és Krisztus Jézus színe előtt, aki Poncius Pilátus alatt bizonyságot tett azzal a szép hitvallással, 14hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig. 15Ezt a maga idején megmutatja majd a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura. 16Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen.
17Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk. 18A gazdagok tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal, 19gyűjtsenek maguknak jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igazi életet.
20Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset. Fordulj el a hazug módon ismeretnek nevezett szentségtelen, üres beszédektől és ellenvetésektől, 21amelyeket egyesek elfogadva eltévelyedtek a hittől. A kegyelem veletek!”
(1Tim 6:1-21)

Vetye utca 613. szám, Kraszna, Szilágy megye, Románia (Str. Veche, nr. 613, Crasna (457085), Sălaj, Romania)
Az alábbi időpontokban tartjuk az alkalmainkat: Vasárnap 10:00 Vasárnap 17:00 Péntek 20:00
Gyülekezetünk weboldala: https://www.kramaba.ro/
Gyülekezetünk facebook oldala: https://www.facebook.com/krasznaibaptista/
Ifjuságunk instagram oldala: https://www.instagram.com/krasznaifi/

Facebook: https://www.facebook.com/krasznaibapt…
Weboldal: https://kramaba.ro/
KraMaBa Ifjúság instagram oldala: https://www.instagram.com/krasznaifi/
https://www.youtube.com/@KraMaBaGy


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!