A dombóvári és a kaposvári Új Esély Központ vezetői és kollégái közös hálaadó ünnepséget szerveztek ellátottaik számára október 17-én. A rendezvény a dombóvári művelődési ház Pinceszínház termében került megrendezésre.

Az alkalom kapcsán a dombóvári gyermekek számára rajzpályázatot is hirdettek „Te miért vagy hálás?” címmel. A pályázatra összesen 120 rajz érkezett óvodás, általános iskolás gyerekektől, akiket a rendezvényen díjaztak is. 

Az ünnepségen a Dombóvári Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai műsorral is készültek a résztvevők számára. Az Új Esély Központok ellátottai pedig verseket szavaltak és megosztották a jelenlevőkkel, miért hálásak.

A rendezvényen beszédet mondott Kerényi Zsolt, Dombóvár alpolgármestere; Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere; Nagyné Horváth Mónika, Kaposvár népjóléti referense; Hosszú Sándor, a dombóvári civil szervezet vezetője; illetve Révész Lehel, a kaposvári Reménység Kapuja Baptista Gyülekezet vezetője, aki egy áldással zárta az alkalmat. 

Az ünnepségen szeretetvendégséggel készültek a résztvevők számára, illetve a kaposvári ellátottak minden jelenlevőnek saját készítésű ajándékokkal kedveskedtek, melyeket a műsor végén adtak át.

Schüszler Erika Diána
nappali ellátásvezető
Új Esély Központ, Dombóvár


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Cipősdoboz akció