De Sion ezt mondta:
Elhagyott engem az Úr,
megfeledkezett rólam az én Uram!
Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya,
nem könyörül-e méhe gyermekén?
De ha ő meg is feledkeznék,
én akkor sem feledkezem meg rólad!
Íme, a tenyerembe véstelek be,
szüntelenül előttem vannak falaid.
Fiaid hozzád sietnek,
pusztítóid és rombolóid pedig
kivonulnak belőled.
Emeld föl a tekintetedet, és nézz körül:
mindnyájan összegyűltek, eljönnek hozzád.
Életemre mondom – így szól az Úr –,
hogy ékszerként veszed föl valamennyit,
magadra aggatod őket,
akár egy menyasszony!
Feldúlt országod pusztán heverő romjai
még szűkek lesznek az ott lakóknak,
mert eltávoznak pusztítóid.
Majd mondják még neked gyermekeid,
akiktől meg voltál fosztva:
Szűk nekem ez a hely,
menj odébb, hadd telepedjek ide én is!
Így töprengesz akkor majd magadban:
Ki szülte ezeket?
Hiszen én gyermektelen
és meddő voltam,
fogságban éltem, száműzötten.
Ki nevelte ezeket?
Hiszen én egyedül maradtam:
honnan valók hát ezek?

Gondolatok az igéről

„A kisbaba bőrének minden idegvégződése ölelésre vágyik, egész lénye, egész valója azt akarja, hogy karban legyen” – állítja a kontinuum-elvet megfogalmazó Jean Liedloff. Ezért az ókortól szinte napjainkig a legtöbb kultúrában az anya magán hordja csecsemőjét, kisgyermekét. Itthon is újra egyre többen kendőben vagy kenguruban hordozzák a gyermeküket, miközben a kert-ben ültetnek és kapálnak vagy bevásárolni mennek vagy épp mosogatnak vagy levelet írnak. A kisgyermeknek óriási szüksége van erre a folyamatos közvetlen testkapcsolatra, az anya fizikai közelségére.
Isten is, aki Atyánk, állandóan hordoz bennünket. Ahogy Izrael népét is emlékezteti erre az Úr: „ti, akiket születésetek óta hordozok, világra jöveteletek óta viszlek: Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” (Ézs 46,3–4) Ő tehát még vénségünkig sem tesz le minket csak egy pillanatra sem. Nem tud megfeledkezni rólunk, mert állandóan rajta vagyunk. Ez a garanciája annak, hogy ő sosem hagy magunkra.
Bárcsak mindig éreznénk és tapasztalnánk, hogy ő hordoz! Még csak nem is mi magunktól haladunk, hanem ő visz, ő hordoz magán.

Imaáhítat

Könyörögjünk egymás iránti gyengédségért! (Róm 12,10)