BMN Pengetős találkozó Pesterzsébeten

2805

„Zeneszóval zendül a zsoltár és fennen száll az énekszó”…

Így kezdődik Händel Ünnepi Zsoltár c. gyönyörű éneke, és ez valósult meg november 12-én Pesterzsébeten, ahol zendült a zsoltár és szállt az énekszó.

Az alkalmon szolgált a BMK 11 gyülekezetének pengetős zenészeiből alakult zenekar, kiegészülve a felvidéki Szentpéterről érkezett zenészekkel, akiknek ezúton is köszönjük, hogy nem sajnálták sem a fáradtságot, sem az idejüket.

Katona Béla helyi lelkipásztor köszöntését követően a zenekar szóvivője – Kovács Ferencné – aki Aszódról érkezett – köszöntötte a gyülekezetet és elmondta, hogy „a mandolin zene újra virágkorát éli”, majd részletes tájékoztatót adott a közreműködő szolgálattevőkről.

A zenekart Bíró Zsuzsa monori karmester vezette, aki határozottságával, rátermettségével és zenei felkészültségével szólaltatta meg a zenekart.
A szebbnél szebb evangéliumi énekfeldolgozások között hangzott el Katona Béla helyi lelkipásztor igehirdetése, amit további prózai szolgálatok követtek. Költeményt mondott Petrik Ádámné és Petrik Károly, bizonyságot tett Surányi Gábor és a zenekart bemutatta Kovács Ferenc.

Az önálló zenekari szolgálatok mellet együtt zenélt és énekelt a lelkes gyülekezet. Lélekemelő volt, amikor felcsendült – a szinte már ősinek számító – hangszerekkel a régi ismert baptista ének „Jöjjetek vígan, zengjük el, Isten szeret”.

Katona Béla lelkipásztor zárszavával és imájával ért véget az alkalom, amelyet a helyi testvérek szeretetvendégsége követett.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!