Bemerítési istentisztelet Sarkadon

2941

Örömmel adunk hírt arról, hogy advent második vasárnapján, 2016. december 4-én megmozdult a bemerítőmedence vize Sarkadon. Ifj. Szegedi Attila vallotta meg Krisztus melletti elköteleződését, újjá lett életét szavaival, majd a bemerítésben tettével is.

Isten igéjét ifj. Tóth Ferenc, a gyulai gyülekezet elöljárója hirdette a Mk 5,25–43 alapján. A bemerítést Matuz József ügyintéző lelkipásztor végezte. A sarkadi gyülekezet új tagját a gyülekezet képviseletében ifj. Szaniszlai József gyülekezetvezető, míg a család részéről a szülők és a Kónya család jelen levő tagjai köszöntötték. Köszönet a gyulai gyülekezet énekkarának is szolgálatáért.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!