Bemerítés Rákoscsabán

2787

Az ének hívó szavára válaszolva – „Bűnös van-e hely szívedben, fogadni az üdv Urát?” – öten álltak meg 2017. szeptember 24-én a Rákoscsabai Imaház bemerítő medencéje előtt, felelvén: ”Igen van hely.”.

Az egész napos ünnep délelőtti istentiszteletén Hegyi László helyi lelkipásztor Isten Igéjét János ev. 10:7-10 alapján hirdette, hogy Jézus Krisztus az egyetlen checkpoint az ember számára.

Fincza Balázsné – a gyülekezetnek a kerületi idősek otthonában végzett missziójának első ilyen gyümölcse – hitvallását Kanizsai József versével fogalmazta meg: „Uram tudtam, hogy szeretsz…, Uram köszönöm, hogy… Jézus Krisztus vár a kapunál”.

Groholy Mária elmondta, hogy mikor rákos betegségben volt, az orvosa 30%-ban állapította meg a gyógyulás útján az orvosi kezelést. Bizonysága, hogy „Irgalmas és kegyelmes az ÚR” /103. zsoltár/, mert megláttatta vele, hogy a többségi 70% Jézus Krisztus megváltó és megtartó kegyelme.

Mikó László megvallotta, hogy az ÚR türelme és kegyelme végtelen, mert bár már ifjúkorában is hallotta Isten hangját, szívéig az nem ért el, de időskorában kiálthatott, mint vak Bartimeus: „Jézus Krisztus könyörülj rajtam!” – kiáltása meghallgatott, és így átélhette ő is a bűnbocsánat örömét.

Illés Adél az érte mondott, és Istennél meghallgatott imádságokért adott hálát. Gyermekkorától, ifjúságán át, felnőttként a gyülekezetben is rendszeresen érte imádkozók könyörgései segítették a hitvalló bemerítkezéshez.

Horváth Bálint a BTA kántor szakán tanulva találkozott először azzal a hívő életgyakorlattal, ami megragadta őt. Megértette, hogy a bűneivel nem érthet egyet, bűnfelismerésre, – bánatra jutott, és bűnbocsánatot nyert Krisztusnál.

A bemerítés szolgálatát ifj. László Gábor gyülekezetünk vezető lelkipásztora végezte, a kézrátételes ima szolgálatában az aktív helyi lelkipásztorok mellett két nyugdíjas korú lelkipásztorunk: id. László Gábor és Szlepák Lajos vett részt.

A délutáni istentiszteletet Szlepák Zsolt lelkészgyakornok vezette, az Igét hirdette Kelédi Márton. Gyülekezetünk hagyománya szerint ezen az istentiszteleten köszöntöttük a frissen bemerítkezett testvéreinket. Az ünneplésünket a gyülekezet ének-, vonós-, és ifjúsági zenekarainak szolgálata tette áldottabbá.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!