2025. augusztus 24-én nagy öröme volt a hajdúböszörményi baptista gyülekezeteknek, a bemerítési ünnepélyen három fiatal vallotta meg hitét, és mutatott példát a bemerítkezésével az egybegyűlt gyülekezetnek.

Kiss Debóra hívő szülők gyermekeként nőtt fel, néhány évvel ezelőtt a KEGYET tábor alatt kapott krisztusi érintést, melynek kiteljesedése az ifjúsági találkozók által történt. A helyi ifjúságban megéltek sokat segítettek a Krisztus melletti döntése meghozatalában.

Tóth Lilla hívő édesapja által kisgyermek korától járt gyülekezetbe, és először szintén a KEGYET táborban értette meg, hogy Jézus szólítja és hívja őt. Lakóhelye révén kapcsolatba került a galgagutai gyülekezettel, ahol végérvényesen eldöntötte, hogy az Urat akarja szolgálni.

Káplár Mihály világi háttérből került a helyi ifjúságba, ahol hamar kiderült, egy kereső lélek találkozott Urával, Megváltójával. Otthonra talált a fiatalok között, ahol egyre jobban kiteljesedett és eljutott a Krisztus melletti döntésre, és a hitvalló bemerítésben is engedelmeskedett Krisztusnak.

Nagy öröm a gyülekezetek számára, hogy mindhárom fiatal már aktív szolgálatot is végez, melynek kiteljesedését láthattuk a hajdúböszörményi gyerektáborban is.

Az ünnepi istentiszteleten az igét Füstös Gyula nyugalmazott lelkipásztor hirdette Eszter könyvéből kiemelve, hogy nem lehet hívatlanul a Király elé jönni, mert ő folyamatosan hív mindenkit magához. Az igehirdetésben szó volt arról, hogy öltözzük fel az új embert, megtisztítva magunkat, és legyen megtisztított, fehér ruhánk. Forduljunk el a régi életünktől, és forduljunk oda Istenhez.

A bemerítést Szabó László és Hegedűs András lelkipásztorok végezték.

Az ünnepen szolgált az énekkar, a dicsőítő csoport, az ifjúság, és elhangzottak köszöntések a gyülekezetek részéről is.

A bemerítkezők közül Lilla a galgagutai gyülekezet, Debóra és Mihály a Keresztény Gyülekezet tagjai lettek.

Hisszük és reménykedünk benne, hogy ez a bemerítés újabb szíveket indít megtérésre és hitvallásra, és újabb bemerítési ünnepen énekelhetjük közösen:

Mától minden más,
mert örökké élsz majd,

Jézus vigyáz rád,
megvéd és megtart,

ő ígérte azt,
hogy soha el nem hagy,

ő mindig veled jár,
és fogja kezed,

mert nagyon szeret.

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!