December 10-én örömünnep volt a Debreceni Szappanos utcai Baptista Gyülekezetben. 

A képen szerepelnek balról jobbra: Komlósi Sándor lelkipásztor, Kecskés Ádám Márk, Silye Zsuzsa, Buglyó Sándor és Kiss János lelkipásztor.

Három fehér ruhás testvér pecsételte meg hitét bemerítéssel.

A bemerítés szolgálatát Kiss János lelkipásztor végezte, az igét Komlósi Sándor lelkipásztor tolmácsolta.

Komlósi testvér a Máté evangéliumának 3. részét olvasta, melyben Jézus bemerítési története tárult elénk. 

Advent időszakában vagyunk, egyre jobban közeledünk az ünnepekhez. De meg kell látnunk, hogy Krisztus visszajövetele is egyre közelebb van. Ma még a kegyelem időszakát éljük, melyben Isten meg akarja éltünket megváltoztatni. Meg akar minket eleveníteni, szeretné, hogy élő találkozásunk legyen Vele. Az igéből tudjuk, hogy Keresztelő János hasonló korú volt Jézussal, és rokoni kapcsolat is volt köztük. Az akkor élő emberek várták a Messiás eljövetelét. Azt gondolták, talán János az. De János útjelző volt Jézus számára. Hirdette a népnek, hogy elközelített Isten országa. Most is közel van, elérhető mindenki számára. A hívás ma is érvényes: „Térjetek meg, mert elközelített Isten országa”. De miből térjünk meg? Amikor Istent közel engedjük szívünkhöz, rájövünk, hogy szükségünk van a szabadításra. Lelepleződnek a bűneink – Isten lelke ezt cselekszi. Olyan jó, amikor ezt felismerjük. Ilyenkor megtérés születik, és megváltozik valakinek az élete. Ám nem hallja meg mindenki a hívó szót. Ő a szívünket vizsgálja, és meg akar bennünket eleveníteni. El lehet dönteni, hogy csak kíváncsiskodunk, vagy őszinte bűnvallással jövünk hozzá. Aki őszinte szívvel jön, annak lehet új élete. Örök élet vagy örök kárhozat? Élet vagy halál? – ez a tét. A Szentlélek tudja elvégezni a munkát az életünkben, de a döntés a mi kezünkben van. Ma még meg lehet ragadni a kegyelmet.  Azt olvassuk, hogy sokan jönnek megvallani bűneiket Jánoshoz, de megjelenik a sorban Jézus is, a bűnösök között. Jézus azzal, hogy beállt a bűnösök sorába, előremutat a saját kereszthalálára – arra, hogy Ő fog meghalni a bűneinkért. Amikor Isten kopogtat a szívünk ajtaján, engedjük-e, hogy bejöjjön? Ő el akar hívni a halálból az életre. Ma is keres bennünket. Azt akarja, hogy senki el ne vesszen. Ma még van lehetőség megragadni a kegyelmet. Örök élettel akar minket megajándékozni. 

Három testvérünk felismerte és elfogadta ezt a kegyelmet.

Buglyó Sándor ebben a gyülekezetben nőtt fel, ide járt 18 éves koráig. Komoly baptista szülők gyereke. Egy baleset következtében édesapja meghalt, mikor ő 6 hetes volt. Tudta, hogy sokat imádkoztak érte szülei. Mindig hitt a lelke mélyén, de a tékozló fiú útját járta. Ahogy korosodott, egyre többet gondolt Istenre. Matematikát, fizikát tanít, érdekli a csillagászat. Jól ismerte kedves énekünk sorait: „Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát”. Remélte, hogy a csillagászat által ő is választ kap a kérdéseire. Ahogy mélyült a tudása, egyre jobban közeledett Istenhez. Tudja, hogy szülei nagy örömmel néznek rá most a Mennyből. Nem tudja, mi a terve Istennek az életével, de hiszi és tudja, hogy megbocsátott neki, és az Úr megfejtette magát előtte. Hasznos tagja szeretne lenni a gyülekezetnek.

Silye Zsuzsa keresztény családban nőtt fel. Gyermekként is tudta, hogy Istenhez tartozik. De kötelesség tudatból járt gyerek bibliaórákra, gyülekezetbe. 16 éves korában elkezdett járni ifjúsági alkalmakra. Ott jött rá, hogy az élete mennyire nem Istent dicsőíti. Szerette volna, hogy neki is olyan élő kapcsolata legyen Istennel, ahogy a többi fiatalnak, akiket megismert. Fizikai és lelki gondjai miatt úgy érezte, élete egyre nehezebbé válik. Ebben a helyzetében, ahogy el kezdte keresni az Urat, Isten a segítségére sietett. Egyre közelebb került Hozzá, és Zsuzsa bevonta az életébe Őt. Nyáron kapott egy bibliát, amit rendszeresen el kezdett olvasni. Úgy érzi, formálja az Úr őt az ige által. Később vágyat érzett arra, hogy tagja legyen egy gyülekezetnek, és szolgálhassa Istent. Bemerítkezésével is engedelmeskedni szeretne Neki.

Kecskés Ádám Márk keresztény családból származik. Sokat járt gyülekezetbe gyerekként. 2019-ben autóbalesetet szenvedtek. Fizikailag nem sérült meg senki, akkor ezt Isten gondviselésének tulajdonította. A baleset lelkileg tönkretette, nem tudta feldolgozni. Sokszor jutottak eszébe a szörnyű pillanatok, depresszió is gyötörte. Szerette volna az Úrra bízni problémáját, hogy Ő segítse ki ebből a helyzetből, amiért imádkozott is. Amikor 2020-ban beköszöntött a karantén, újra depresszióba süllyedt. Ebben az időben elindult egy keresztyén podcast. Ahogy hallgatta, egyre közelebb került Istenhez. Bibliát olvasott, interneten keresztül nézett istentiszteleteket. Később egy dicsőítés alkalmával megvallotta bűneit az Úrnak. Egy év múlva kezdődött érettségi időszaka, de úgy érezte, nem tud rá felkészülni. Ennek ellenére sikerültek a vizsgái, mert vele volt Isten. A technikusi képzésen viszont elkallódott. A bulik után mindig rossz érzése volt, tudta, hogy nem oda tartozik. Tavaly elment egy ifjúsági alkalomra. Megtetszett neki a hívő fiatalok közege, tudta, hogy erre volt szüksége, ide kell tartoznia. Sok lelki küzdelme volt, de mindből megmentette az Úr. Megértette, hogy mit jelent Jézus vére, és hogy meghalt ő érte is. 

Isten áldjon benneteket a keskeny úton!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!