Bemerítés a Tágas tér Baptista Gyülekezetben

1832

Közel három és fél éve hogy önállóan működik a Tágas Tér Gyülekezet Békésen. Ez idő alatt nagyon sok csodát éltünk át a kis közösségben.

Láttuk, ahogyan súlyos betegségből egy pillanat alatt meggyógyult egyik hozzánk közel álló asszony, ahogyan imáinkat meghallgatva munkahelyet adott Isten olyanoknak, akik reménytelenül keresték azt. Láttuk hogyan munkálkodik Isten emberek szívében, és változnak meg életek. Néhány hónapja a Szentlélek arra indította a gyülekezet vezetőit, hogy látva néhány barátkozó életében a komoly változást, beszélgessünk csoportokban a bemerítés fontosságáról.  A beszélgetések kapcsán egy fő jelezte, hogy szeretné Krisztust ilyen formában is követni.

Néhány hét múlva már ketten majd négyen jelezték ugyanezt. Így érkeztünk el egy igazi mérföldkőhöz. Nagy örömmel készültünk az első bemerítésre, amit augusztus 25-én a város központi helyén lévő bérelt imaházunkba tartottunk meg. Nagy örömünkre az ünnepi istentisztelet igehirdetője Durkó István a Magyarországi Baptista Egyház missziói igazgatója volt. A bemerítésre közel 60 fő volt kíváncsi. A bemerítés utáni meghívásra többen reagáltak. Hisszük, hogy amit Isten elkezdett azt folytatni fogja, szeretnénk ebbe a munkába jó sáfárként megállni a helyünket.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!