A karmesternek: „A szőlőtaposók” kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad fenségedet! Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat ellenfeleiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót. Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is, az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!

Gondolatok az igéről

A mi Urunk a teremtő, mindenható, örökkévaló Isten. „...minden általa és reá nézve teremtetett.” (Kol 1,16b) Hatalma, nagysága ott van a teremtett világban. Minden teremtménye magán hordozza a Teremtő ujjlenyomatát. Így a teremtés értelmes vizsgálata, a teremtmények szemlélése is az Alkotóra mutat, hozzá kapcsol minket. Az univerzum minden apró szegletében felfedezhető Isten felfoghatatlan nagysága, végtelen szeretete és gondviselése. A tudományos mikroszkópok alatt vagy a csillagászati távcsövek lencséin keresztül is rácsodálkozhatunk. Ilyenkor a lelkünk megtelik örömmel, békességgel, és valahogy hirtelen a helyükre kerülnek a dolgok. Már tudjuk, hogy hol a helyünk a mindenségben. Hogy mi az, ami számít, és mi az, ami nem. Hogy mekkora kegyelem, hogy halandóként megtapasztalhatjuk az Örökkévaló törődését, hordozhatjuk képmását, hogy dicsőségével és méltóságával ajándékozott meg! Tudsz ennek örülni ma? Meglátod Isten nagyságát a körülötted lévő világban, a másik emberben, a reggeli napfényben, az esti égbolton vagy a hópihében? Ne engedd, hogy a nehézségek, az anyagi világ, az űzöttség és a félelem megfosszon az örömtől! Csodálkozz rá Isten nagyságára ma épp ott, ahol most jársz!