Baptista tábor Tahitótfalun

4127

Az Amerikai Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból érkezett fiatalok táboroztak és táboroztattak Tahitótfaluban a baptista gyülekezet meghívására. A július elején megtartott közös istentisztelet az egyhetes angol bibliai tábor végét és egyben a Western amerikai gyermekhét kezdetét jelentette.

A szertartáson elsőként Steiner József baptista lelkipásztor köszöntötte a táborozókat és a megjelenteket, majd a brit csoport nevében Andy Oatridge anglikán tiszteletes mondott beszédet, melyben röviden összefoglalta és bemutatta, hogy mivel is töltötték a fiatalok az elmúlt hetet.

A Tahitótfalui Baptista Gyülekezet megajándékozta az angol csoport tagjait, majd az amerikai táborozók és táboroztatók bemutatására került a sor. Az istentiszteleten részt vett dr. Sajtos Sándor, Tahitótfalu polgármestere és Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke is. A szertartás az ifjúsági dicsőítő csoport énekével zárult, majd a Tahitótfalui Baptista Gyülekezet megvendégelte a tábor résztvevőit és a megjelenteket.

Forrás: http://danubia-televizio.hu/index.php?page=hirek&mod=olvas&id=5166

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!