Azután így folytatta: Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet élt. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.
Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.

Gondolatok az igéről

Az alázattal kezdtük ezen a héten az elmélkedést, most pedig újra egyértelművé válik, hogy alázat nélkül nem lehet az ember az atyai ház lakója. A fiatalabb fiú felfuvalkodottságában nem tudott ott maradni. „Nem állhatnak meg... a vétkesek az igazak közösségében.” (Zsolt 1,5) Sokszor azért vannak szakadások a gyülekezetekben, mert vannak, akik különbnek, jobbnak látják magukat a többieknél. Ez a beképzelt fiú úgy gondolta, hogy többet tud az apjánál. Roboám is úgy gondolkodott: „Nekem a kisujjam is vastagabb apám derekánál!” (2Krón 10,10) Nagy kegyelem, ha a tékozló rádöbben, hogy elveszett állapotban van! Ahhoz viszont át kell értékelnie saját magát, vágyait, döntéseit. Ezt így fejezi ki az ige: „Ekkor magába szállt.” Addig, amíg el volt szállva magától, elveszett volt. De mikor magába szállt, megtaláltatott. Csak akkor, mikor önvizsgálatot tartunk, jövünk rá: „Nincsen semmi jóság bennem, a saját erőm kevés. Tégy, Atyám, te szentté engem, kérlek Jézus véréért!” Az ilyen bűnbánók elé fut az Atya. Aki nemcsak megbocsát, de megigazít és mindent újjátesz! Mintha egy teljesen új ember jött volna az atyai házba: „A régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,17) Ez a mi osztályrészünk!