Az Evangéliumi Világszövetség csatlakozik az úgynevezett ’AD 2020 Biblia globális éve’ támogatóihoz

870

2019. szeptember 16-án mintegy 80 keresztény vezető gyűlt össze 24 különböző országból a washingtoni Biblia Múzeumban, hogy kihirdessék és támogatásukról biztosítsák az úgynevezettAD 2020 Global Year of the Bible programsorozatot. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez, a Bibliára egész évben hangsúlyt helyező mozgalom, egy Isten által inspirált kezdeményezés, hiszen több nagyobb keresztény felekezet és szervezet már jóváhagyta és meghirdette azt.

A 2019. szeptemberi gyűlésen a Biblia éve céljai kapcsán a következő megegyezés született:

  • Felismerni és ünnepelni azt a példátlan szerepet, amit a Biblia az elmúlt két évezred során a világtörténelemben játszott;
  • Képezni és arra inspirálni világszerte az embereket, hogy elkötelezzék magukat személyesen és nyilvánosan is Isten igéjének tanulmányozása, megismerése és alkalmazása mellett.
  • Motiválni és bátorítani a Biblia Istenének követőit arra, hogy a környezetükkel is megosszák Isten szavát a helyi kultúrának megfelelő eszközök által.

A Biblia éve 2020 programsorozatot elindító beszédében Efraim Tendero püspök, az Evangéliumi Világszövetség (World Evangelical Alliance), főtitkára így nyilatkozott:

„Más tradíciók szent irataival szemben a Biblia azért adatott, hogy minden ember olvashassa és megérthesse. A Szentírás nem túl misztikus, üzenetét mindenki megragadhatja. Kiegészíti Krisztus megtestesülésének természetét, hiszen mind Krisztus személye, mind a Biblia egészen közel hozza hozzánk Isten megismerését. A Szentírás elutasítása egyenlő Krisztus elutasításával. Ha meg akarjuk ismerni Krisztust – ha érteni akarjuk az utat Istenhez –, meg kell ismernünk a Bibliát. Isten ezt a módot választotta arra, hogy felfedje önmagát és akaratát az emberiség előtt.”

A most induló mozgalom alátámasztásaként dr. Lloyd Estrada, az Evangéliumi Világszövetség munkatársa, aki a szervezet Biblia iránti elkötelezettségének globális szószólója (WEA Global Bible Engagement Advocate) elmondta, hogy csapatával olyan forrásanyagok összeállításán dolgozik, amelyek meggazdagíthatják ennek a különleges évnek a megünneplését mindabban a 130 országban, ahol léteznek nemzeti evangéliumi szövetségek.

Dr. Estrada kifejezte az Evangéliumi Világszövetség határozott elkötelezettségét a Krisztus testével való együttműködés mellett a következő célok megvalósulásáért:

  • segítség a bibliafordítás munkájának felgyorsításában,
  • a Biblia terjesztésének előmozdítása,
  • és olyan oktatási programok elősegítése, amelyek felkészítik az embereket arra, hogy olvasni, hallgatni, megérteni és alkalmazni tudják Isten igéjét.

Az alkalmon Tendero püspök így imádkozott: „Bárcsak Isten megáldaná a Biblia globális évét, és megsokszorozná erőfeszítésünket, hogy ennek eredményeképp szellemben és kultúránkban is nagymértékben megújulhatnánk az előttünk álló év során és azon túl is!”

Több mint 2 milliárd keresztény él ma a világon, akik három fő egyházi csoportba tartoznak. Az Evangéliumi Világszövetség (WEA) az egyik, ami több mint 60 millió evangéliumi keresztényt szolgál.

A WEA 1846-ban indult el útjára, hogy egyesítse az evangéliumi hívőket világszerte, s azóta is dinamikus mozgalomként működik, immár 7 regionális és 129 nemzeti evangéliumi szövetséggel és több mint 150 tagszervezettel. A WEA küldetése, hogy létrehozza és megerősítse a regionális és nemzeti evangéliumi szövetségeket, akik aztán a helyi egyházat abban segítik, hogy továbbadhassa Jézus Krisztus örömhírét, s ennek hatására személyes és közösségi szinten is átformálódhassanak a nemzetek Isten dicsőségére.

Fordította: Zentai Zsuzsa


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!