baptist.hu
Emlékezés hithőseinkre
A Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat szeretettel és tisztelettel hívja az érdeklődőket bronz mellképek avatására, amivel a magyarországi baptista közösség közelmúltjának két jeles alakja előtt tisztelgünk. Füredi Kamilla Afrikában...
Sweet harmony – avagy kapcsolatépítés így is, úgy is
A mögöttünk álló évek sok szempontból hatást gyakoroltak az emberiség gondolkodására. Sokkal inkább előtérbe került a félelem – a rettegett koronavírus-járvány kapcsán –, ami alapjaiban változtatta meg...
Szolgálók fóruma
Szolgálók fóruma június 3-án (szombaton) az Iránytű az élethez misszió szervezésében a József Utcai Baptista Gyülekezetben.
Szeretettel hívunk mindenkit egy közös műhelymunkára, amelynek során a szolgálat gyakorlati kérdéseit...
Bemerítés a Wesselényi utcában
Mindig nagy örömünnep, amikor emberek elkötelezik magukat arra, hogy követik Krisztust.
A bemerítés a bűnbánat és a bűnbocsánat ünnepe – azok az emberek...
ÁLLÁSFOGLALÁS a Kárpát-medencei anabaptizmusról és az anabaptista habánokról
Anabaptisták a Kárpát-medencében
A reformáció elindulásakor a kereszténység megújulása körüli szenvedélyes teológiai útkeresésnek sokakat foglalkoztató kérdése volt a keresztséghez kapcsolódó tanítás tisztázása. A Szentírás tanulmányozói közül nem kevesen foglaltak...
Építsük Isten országát! Férfi építő hétvége
A Magyarországi Baptista Egyház Férfimissziója a tavalyi évhez hasonlóan ismét egy építő hétvégére hív benneteket Őrimagyarósdra és Mezőgyánra csütörtök estétől vasárnap délig.
A két...
Országos beszámoló-közgyűlés 2023. április 22.
Ebben az esztendőben egyházunk éves országos közgyűlésének a Budafoki Baptista Gyülekezet imaháza adott otthont. A közgyűlés a gyülekezetek küldötteiből áll, akik képviselik a gyülekezetek közösségét, így az egyház legfontosabb vezető testülete. Ezen...
Ébredj fel Isten jelenlétében!
Dicsőítés – Imádat – Üzenet
Írd fel a dátumot: Ébredés konferencia 2023. április 29. Lurdy ház
Korosztálytól függetlenül mindenkit szeretettel várunk!




















