Merényi Zoltán
„Tégy eggyé, Urunk!”
A címben jelzett énekkel kezdődött az országos lelkipásztori találkozó, melyre idén meghívást kaptak a gyülekezetek vezetői is Tapolcára a Hotel Pelionba. A több mint száz résztvevő november 6–8. között lehetett együtt,...
Lelkipásztor-beiktatás Székesfehérváron
Hosszú időszak útkeresése és imádsága után a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet úgy döntött, hogy meglévő lelkipásztora, Kovács Dániel mellé egy másik pásztort is hív a közösségbe. Merényi Zoltán személyében megtalálták az alkalmas...
Öröm a mennyben és Sarkadon is
Legutóbb öt évvel ezelőtt volt bemerítés Sarkadon a Gyulai Baptista Gyülekezet körzeti állomásaként működő kicsi gyülekezetben. Ezért is nagy áldásként élte meg a 25 tagot számláló közösség, hogy ketten is bemerítkeztek...
Feltámadás új életre
2025 húsvétja különleges volt Gyulán. Elsősorban Jézus Krisztus feltámadását ünnepelhettük, de mellette az Úr feltámadásának erejét is, amely ma is képes megváltoztatni az emberek életét. Ennek bizonyítéka volt az a hat...
Égető kérdéseink
2024 a misszió éve a Gyulai Baptista Gyülekezetben. Év elején lett meghirdetve ez a cél, azóta sok tanítás, buzdítás hangzott el ebben a témában. Októberben pedig egy négynapos előadás-sorozattal készült a közösség....
Bemerítés Gyulán
Február 25-én ismét örömünk volt a gyülekezetben, amikor négy fiatalember állt fehér ruhában a közösség elé.
Kovács Brendon a legfiatalabb, aki 12 éves korában kérte bemerítését. Brendon...
Avatás Gyulán
Október 29-én diakónus- és presbiteravatásra került sor a Gyulai Baptista Gyülekezetben. Tóth Zoltánt diakónussá avatta a közösség, Timár Csabát pedig presbiterré.
Merényi Zoltán...
Merj nagyot álmodni
Sarkadon egy kicsi, 23 tagot számláló baptista közösség él a Gyulai Baptista Gyülekezet körzeti állomásaként. Ez a kis lelkes csapat idén egy nagyot mert álmodni. A Baptista500 évforduló kapcsán egy keresztény...
Bemerítés és lánykérés
Június 25-e újabb emlékezetes nap marad a Gyulai Baptista Gyülekezet életében. Négy fehérruhás tett bizonyságot megtéréséről és hitéről. Mind a négy hitvalló felnőttkorában, hitetlen környezetből érkezett közösségünkhöz.
Bemerítés Gyulán
Február utolsó vasárnapján ismét örömünnep volt a Gyulai Baptista Gyülekezetben. Két fehérruhás tett bizonyságot megtéréséről és hitéről a teljesen megtelt imaházban.
Csukás Csilla...



















