Isten kegyelméből az idei évben június 27. és július 1. között rendezhetett ismét angoltábort az Áldás Baptista Gyülekezet.

Hálás a szívünk amiatt, hogy az előző két évben sem kellett a vírus miatt lemondanunk a táborról, és bár akkor amerikai testvéreink nélkül, de sikerült megszerveznünk a hetet. Idén viszont, hála az Úrnak, négyen érkeztek hozzánk az Egyesült Államokból, hogy együtt hirdethessük Isten evangéliumát a gyerekek és fiatalok között. Az amerikaiak mellett magyar segítők is érkeztek hozzánk, akikért szintén hálásak vagyunk, hiszen ők is nagyon sokat tettek azért, hogy ezen a héten minden rendben mehessen, a gyerekek minél jobban érezzék magukat, és ami a legfontosabb, hogy minél közelebb kerülhessenek Istenhez.

Minden napot reggeli tornával indítottunk, majd dicsőítés következett magyar és angol nyelven egyaránt. A táborozók ezután három csoportba osztva gyakorolhatták az angolt az amerikaiak segítségével. Az angolórák mellett természetesen mindennap volt bibliaóra is, melyeken a hét során a teremtéstől eljutottunk egészen Jézus haláláig és feltámadásáig. A közös ebéd után a játékoké volt a főszerep, amelyeket valamennyi résztvevő nagyon élvezett a hőség ellenére is. A nap zárásaként minden délután a Woodlawn című keresztény film egy-egy részletét néztük meg közösen. A pénteki záróalkalom során átadásra kerültek az oklevelek és a csapatokban gyűjtött pontok alapján megérdemelt jutalmak, valamint az egyház jóvoltából minden táborozót megajándékozhattunk egy-egy fiataloknak szóló Bibliával.

Az elhangzott bizonyságtételek, az amerikaiakkal közösen előadott jelenet és a dicsőítő dalok reményeink szerint még teljesebbé és építőbbé tették a pénteki napot. Eddig minden táborzáró során levetítésre került az aktuális tábori videó, ami az idei évben sem maradhatott el. Felemelő érzés volt látni, hogy mennyire jól érezték magukat a táborozók, és azt, hogy Isten hogyan munkálkodott a szívükben.

Úgy gondolom, minden szervező és segítő nevében reményteljes szívvel idézhetem Pál filippi gyülekezethez intézett szavait: „Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1,6)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!