Alföldi város szegényein segített a szeretetszolgálat

1850

Augusztus 1-én, hétfőn egy alföldi településen osztottak élelmiszert, higiéniai eszközöket és új ruhákat a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai a város rászorultjainak.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúrra indult hétfőn a Baptista Szeretetszolgálat adományozási igazgatóságának öt munkatársa azért, hogy helyi önkéntesekkel kiegészülve – részben a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel való együttműködésben – tartós élelmiszerrel, konzervekkel lássák el a nélkülözőket, összesen kétszázötven családot.

A Hipp cég jóvoltából a gyermekeknek bébiételt, teát vittek magukkal, de jutott a legkisebbeknek higiéniai eszköz, tusfürdő is. A 17 ezres Mezőtúr rászorultjai választhattak a Karitatív Tanács márkátlanított, új állapotú, osztásra elkülönített ruhaneműi közül. Elsősorban a családokon igyekezett ezúttal is segíteni a magyarországi rászorultak érdekében végzett humanitárius tevékenységének újabb állomásaként a segélyszervezet.

A Baptista Szeretetszolgálat ebben az évben már számos településen szervezett osztást. Így történt ez a közelmúltban Észak- és Kelet-Magyarországon, valamint a Dunántúl számos pontján, legutóbb pedig Pest megyében. A tapasztalatok szerint az egyszeri segítségre és a rendszeres támogatásra továbbra is nagy szükség van. A segélyszervezet munkatársai a tervek szerint legközelebb Tápióbicskén osztanak adományt a szegényeknek.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!