A Debreceni Baptista Gyülekezet énekkara és prof. dr. Nagy Csaba, a Debrecen-Nagyerdei Református Gyülekezet kántora 2023-ban kezdett együtt dolgozni. Ennek a közös munkának az eredménye volt 2023. december 24-én egy zenés áhítat a baptista imaházban, ahol Nagy Csaba testvér vezényelte kórusunkat, valamint orgonán és oboán is közreműködött. A zenés áhítaton Bach, Gárdonyi, Nagy Csaba, Wyrtzen és Lisznyay művei hangoztak el a gyülekezettel való közös éneklés mellett.

Az együttműködés folytatásaként énekkarunk meghívást kapott a Nagy Csaba testvér szerzői estjén való közreműködésre. A koncertet 2024. május 12-én a debreceni Református Kistemplomban rendezték meg. A Nagyerdei Kamarakórus mellé csatlakoztak Debrecen egyházi és világi kórusai: a Sol Oriens Kamarakórus, a Nagytemplom Kórusa, a Kistemplom Kórusa, a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola Kicsinyek Kórusa és gyülekezetünk énekkara is. A koncerten Nagy Csaba testvér egyházi énekekre írt feldolgozásai szerepeltek orgona- és zenekari kísérettel.

Nagy hála van a szívünkben, hogy Debrecen egyházzenei életében aktívan részt tudunk venni gyülekezeti szolgálatunk mellett, ezzel is dicsérve Urunk nevét. Bízunk benne, hogy a kórusok közötti jó kapcsolat megmarad, sőt, akár tovább is fejlődik, így őrizve egy olyan zenei kultúrát, amely szinte kezdetektől része volt mind a református, mind a baptista gyülekezeteknek.

A koncert az alábbi linken megtekinthető:

DBGyK

A fotókat Tőzsérné Gáll Ibolya készítette.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!