Országunkban és világszerte a Covid–19-járvány harmadik hullámának felfutó, súlyosbodó szakaszában vagyunk. Tekintettel a Magyar Kormány, illetve az operatív törzs 2021. március 4-én nyilvánosságra hozott döntéseire, a gyülekezetek felé a következő ajánlással fordulunk.

Kérjük testvéreinket, hogy a koronavírus és a mutáns vírusok széles körű és a fiatalokat is veszélyeztető terjedése miatt 2021. március 5-től kezdődően a gyülekezetek létszámhatártól függetlenül csak online közösségi alkalmakat tartsanak. Szeretettel kérjük a gyülekezeteket, hogy fokozottan figyeljenek azokra, akik valamilyen oknál fogva nem tudják elérni ezeket a közvetítéseket.

Az online istentiszteletek könnyebb elérése érdekében az egyház a saját honlapján és Facebook-oldalán közzétesz különféle alkalmakat azok számára is, akik az istentisztelet közvetítését helyben, saját közösségükben nem tudják biztosítani.

Az egyház országos központi irodájában 2021. március 5-től további tájékoztatásig – a korábbi gyakorlat szerint – csak online ügyintézésre lesz lehetőség.

Mindemellett pedig szeretettel és tisztelettel kérünk és bátorítunk minden testvérünket, hogy a Covid19 járvány terjedése megállításának érdekében, a vírusfertőződés elleni védekezés részeként, akik tehetik mindenképpen vegyék fel a számukra felajánlott védőoltást.

Kedves Testvéreink!

Ezen nehéz körülmények között is szeretettel gondoljunk egymásra, és vessük bizalmunkat megtartó Urunkba, aki ismeri ezeket a körülményeket és kezében tartja életünket! Pál apostol szavaival kívánunk áldást számotokra:

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” (Róm 15,13)

Az MBE elnöksége

2021. március 4.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!