„Ahol az iparművészet megjelenik és megjelenik a művész, ott már működik a misszió”

interjú Pannonhalmi Zsuzsával, 2016 Baptista művészével

2317
Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművésszel beszélget Hegyesi Zita

Vázlatok, makettek és tervek, szószékek baptista imaházakban, emlékművek és szobrok szerte az országban, kerámiaszimpózium Hódmezővásárhelyen, hosszú, elismerésekben gazdag pályafutás és társadalmi szerepvállalás. Többek között ezek miatt is lett 2016-ban az év Baptista Művésze.

Pannonhalmi Zsuzsával péceli műtermében beszélgettünk.

– Hogyan kezdett el érdeklődni a keramikusszakma, művészet iránt?

– Nem keramikusnak készültem, mindig inkább a plasztika, szobrászat érdekelt. A családomban is több művész volt. A nagymamámnál természetes volt, hogy rajzolt, ő nagyon meghatározó volt az életemben, sokszor úgy mesélt, hogy rajzolta a történetet. Így a művészet jelenléte gyermekkoromtól kezdve természetes volt számomra. Zenei gimnáziumba jártam, ami nagyszerű élményt adott. Tizenéves koromban rengeteget jártunk külföldre, mindenfelé Európában a kórussal.

Latin nyelvet tanultam, amihez sokat illusztráltam, és ezeket a rajzaimat vitte be édesanyám a munkahelyére, az Épületszobrász-ipari Vállalathoz, ahol azt tanácsolták, hogy próbáljak még többet rajzolni. Somogyi József mondta, aki akkoriban a Képzőművészeti Egyetemen oktatott, hogy próbáljam meg a kerámiakészítés praktikáit elsajátítani.

Ennek hatására tanultam meg a korongozást és a szakma technológiai részét, majd a mintázást is. Így már a főiskola előtt egy intenzív és erős tanulási időszakot éltem.

– Egyértelmű volt az ön számára, hogy iparművészettel szeretne foglalkozni?

– A zenéhez nem volt különösebb tehetségem, de mai napig a zene számomra az egyik kikapcsolódási forma. Akkoriban inkább a képzőművészet felé orientálódtam, de az Iparművészeti Egyetemen volt az a képzés, illetve azok a tanárok, akiket szerettem volna, hogy tanítsanak, így ebbe az irányba indultam.

– Az életrajzában azt olvastam, hogy a művészetekben két terület fontos az ön számára: az építészethez kapcsolódó plasztikai munkák és a finom, könnyed használati tárgyak. Miért ez a kettő?

– Azt hiszem, hogy ennek fiziológiai oka is van. Az építészethez kapcsolódó, nagyobb munkák megterhelőek, ezért egy ilyen munka után mindig kisebb tárgyakkal foglalkozom.

– Egy használati tárgynál a praktikus szempontokat is fontos figyelembe venni. Ez nehezíti a művészi munkát?

– Öt évig voltam az Iparművészeti Vállalat tervezője, így hozzászoktam ahhoz, hogy a praktikus szempontokat is figyelembe vegyem. A kerámia varázslatos anyag, mert rettentő sok lehetőség rejlik benne. Kerámia egy csésze, de egy padló a Mátyás-templomban is. A porcelánnak szintén nagyon sok arca van, nagyon kényes, tiszta, elegáns anyag. Össze lehet egyeztetni a művészetet és a praktikumot, például a működésem harmadik évében a metrómegállókba gyártottam „rovatkás” „kamerula” burkolatot, ahol mindkét szempont fontos volt.

– Rengeteg elismerést kapott az évek során, Ferenczy Noémi-díjas, Magyarország Érdemes Művésze. Hogyan élte meg ezeket a kiemelkedő sikereket?

– Természetesen nagyon örültem nekik. Inkább a külső visszajelzéseket volt nehéz kezelni, a sikereim – néha – irigységet támasztottak másokban, de ehhez is hozzá kell szokni.

– Milyen művészek, gondolkodók hatottak önre?

Mattioni Eszter képzőművész, festő volt az egyik első „mentorom”. Egy olasz származású, szókimondó, temperamentumos nő volt. Szellemileg is fantasztikus, tiszta gondolkodású, erősen katolikus ember. Rengeteget tanultam tőle. A szobrászok közül Somogyi József volt rám nagy hatással, aki alapvető irányulásokat adott a művészetemben. A főiskolai időszak nagyon intenzív és inspiráló volt, akkoriban Vámosi Ferenc építész hatott leginkább rám. Velük azóta is van egy jó értelemben vett követés a munkámban, sajnos most már inkább fentről követnek engem, de amiket kaptam tőlük, azok örök érvényű dolgok.

– Vannak, akiket jelenleg ön segít az útjukon mint egyfajta mentor?

– Többen is vannak, és mindenki máshova jutott a művészetében. Az évek során úgy alakult, hogy több szálon tevékenykedem: kiállításokat szervezünk, illetve nekem fontos az oktatás színvonalának erősítése is. Az egyéni munka és a közélet számomra összefolyik, így sok fiatal művésszel találkozom.

– Mit tart művészete lényegének?

– Az őszinteséget. Ha van egy felkérés, egy gondolat, akkor azonnal megjelenik egy kép bennem, és azt kilencven százalékban úgy is valósítom meg, ahogy elsőre megjelent. Természetesen a munka során van egy kis változtatás, de az eredeti gondolat a minta. Mivel saját élményekből táplálkozom, ez így őszinte.

– Hívő keramikusként mit gondol a hit szerepéről a művészetben?

– Azt gondolom, hogy a hit a művészetben teljesen természetes. A rendszerváltás előtt a művészek között a keresztény identitás sokkal élőbben működött. Most egy nagy erkölcsi mélység van, úgy érzem, ezért az egyházi közösségeknek és a keresztény művészeknek nagyon felértékelődik a szerepük.

– Miért fontos az ön számára a művészet?

– A művészet az érzelemnek és az idegrendszernek egy magasabb megvalósulása. Ha elmélyülök a munkában, akkor néha érzem, hogy van egy pont, ahol megindul, és akkor olyan akadálytalanul halad a mű. Szerintem ez hit nélkül nem működik. Ezt nem kell erőltetni, jön magától, de ha nem dolgozom, nem gyakorlok, akkor nem jön. Ingyen nem adják.

– A saját istenkapcsolata megélését befolyásolja a művészet?

– A művészet egy transzcendens dolog, sokszor az ember úgy érzi, hogy véges a képessége, és mégis meg tudja csinálni az adott feladatot. Számomra ez Isten szeretetének és gondoskodásának az átélése.

– Az iparművészetben van misszió?

– Ahol az iparművészet megjelenik és megjelenik a művész – aki tudatosan szolgálja az embereket –, ott már működik a misszió.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!