Mi haszna van a munkásnak abból, amiért fáradozik? Láttam azokat a bajokat, amelyeket Isten azért adott az embereknek, hogy bajlódjanak velük. Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig, amelyeket megalkotott. Rájöttem, hogy nincs jobb dolog, mint ha örül az ember, és a maga javára törekszik egész életében. De az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából. Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. Azért rendezte Isten így, hogy féljék őt. Ami volt, régóta megvan, és ami lesz, már régen megvolt; és az Isten előkeríti azt, ami tovatűnt.

Gondolatok az igéről

A Prédikátor kijelenti könyvének elején, hogy minden hiábavalóság. Akár még a munkavégzésre is tekinthetnénk ezen a szemüvegen keresztül, hiszen Salamon király felteszi a kérdést: „Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt?” (Préd 1,3) A kérdésre önmaga adja meg a választ, amely szerint nincs haszon az ember semmilyen munkájában, nem is lehet, mert a nemzedékek szüntelen váltakozásában eltűnik az egyén minden tette, mint csepp a tengerben. Ám a könyv 3. fejezetéhez érkezve már azt olvassuk, hogy „az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik és jól él fáradságos munkájából”. A legértelmesebb cselekvés az „a nap alatt” (ahogyan a Prédikátor fogalmaz), hogy Istenre bízzuk magunkat és földi életünket, élvezve munkánk gyümölcseit és az élet örömeit, amelyeket Istentől kapunk. Újból elérkeztünk az alapvető kérdéshez: Hogyan tekintünk a munkára? Merő kötelességként, vagy lehetőségként és Istentől kapott ajándékként, amely által hasznosan élhetjük az életünket? Ugyanakkor tudjuk-e élvezni munkánk gyümölcsét? Merjünk pihenni és kikapcsolódni is ezen a hétvégén, és dicsérni Istent a gyülekezetben!