A nyolcadik után sem kell búcsút inteniük a nagyhalászi iskolának

2575
Az intézmény eddigi neve bővül majd a középfokú képzésekkel. Az iskola pedagógusai lelkesen várják az új kihívásokat - © Archív fotó: magánarchívum

Új neve van immár hivatalosan is Nagyhalász oktatási intézményének, s a névváltozás egyúttal tartalmi bővítést is jelent.

Szoknia kell még mindenkinek a Csuha Antal Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola nevet, amely tulajdonképpen azt jelenti, hogy a hatévesen iskolába induló fiatal az érettségi, a szakma megszerzéséig ennek az intézménynek lesz végig a tanulója.

– A szakgimnáziumi osztályban autószerelő, a szakközépiskolai szinten pedig pék és fémforgácsoló szakmát tanulhatnak majd a fiatalok – tájékoztatta lapunkat a változásokról Petró László címzetes igazgató. – Minden feltétel adott, a műhelyek rendelkezésre állnak, illetve vannak olyan vállalkozások, amelyek közreműködésével megvalósíthatóak a képzések. Alapvetően a környező baptista iskolák diákjaira számítunk, hogy majd itt folytatják a 8. osztály után tanulmányaikat, de máshonnan is jöhetnek érdeklődő fiatalok. A bejáró diákokat akár háztól házig is tudjuk szállítani kisbuszainkkal. Az oktatás és a képzés bővítésével az is célunk, hogy a tanulók a lakóhelyükhöz minél közelebb lévő középiskolában tanulhassanak, a bejárás idejének csökkenésével több idejük jut a tanulásra.

Mivel a működési engedélyt csak májusban kapta meg az intézmény, ezért a 2018/2019-es tanévben indíthatja az új osztályokat, vagyis a most nyolcadikos diákok jelentkezhetnek majd először ide.

KM

Forrás: http://www.szon.hu/a-nyolcadik-utan-sem-kell-bucsut-inteniuk-a-nagyhalaszi-iskolanak/3583972


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!