A köztársasági elnök a történelmi egyházak vezetőivel találkozott

0
606
Fotó: MTI

Adventi ebéden fogadta kedden a Sándor-palotában a hazai egyházi vezetőket Áder János köztársasági elnök. Az államfő hangsúlyozta: az év vége ünnepi emelkedettségét kiteljesíti, ha a fények mellett az árnyékra is figyelünk.

Áder János köztársasági elnök köszönetet mondott az egyházaknak, “mert a legmagasabbra tekintve ismerik a mélységet”. Az üdvösséget és a nyomorúságot együtt látják, ezért érthetik és érhetik el a társadalom és a gazdaság perifériáin élő embertársainkat – fűzte hozzá.

Az államfő hangsúlyozta: az éhezők, a hajléktalanok, a szenvedélybetegek, az idősek vagy a szegények mellé állni éppolyan missziós feladat, mint a lelki, erkölcsi segítség az igazságra szomjazóknak, a jó szóra, biztatásra váróknak.

Áder János szerint az egyházak támogató jelenléte a hétköznapokban mindenütt érzékelhető, hiszen intézményeiken keresztül gondoskodnak az elesettekről, a híveken keresztül odafordulnak a szűkölködőkhöz. “A szeretetben föloldódhat a hívők és a vallásoktól távol élők közötti távolság” – húzta alá az elnök.

KEH/MTI/Magyar Kurír

Megosztás