A kormány hangszercserét támogató program indításával segíti a keresztény könnyűzenei együttesekben játszó fiatalokat – hangzott el vasárnap az Újlipótvárosi Szent Margit-plébániatemplomban.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, nagy öröm számára, hogy mostanra a gitáros misék, énekek is bekerültek a gregoriánok, népénekek mellé, és azokat a Kárpát-medencében mindenhol nagy szeretettel éneklik. Megjegyezte továbbá, a kabinet az elmúlt években sok támogatást biztosított a templomi orgonák felújításához, most pedig más hangszerek beszerzését is segíti.

Fekete Péter a DÚR – Dicsőség az Úrnak, avagy Dalolj az Úrnak elnevezésű katolikus gitáros énekeskönyvet bemutató gitáros ifjúsági szentmise liturgiáját követően elmondott beszédében úgy fogalmazott, a kölcsönkért, lehangolódott gitárok kora lejárt: a fiatalok az idén az egyházi vezetőkön keresztül, jövőre pedig nyilvános pályázatokon igényelhetnek támogatást hangszereik cseréihez. Az államtitkár hangsúlyozta, aki egy tárgyból, hangszerből hangot tud előcsalogatni, az életre kelti azt, és kulcsot talál más emberek lelkéhez.   

A gitáros énekeskönyvet bemutató szentmisét Monostori László esperes, plébániai kormányzó celebrálta, és azon Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke és Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke is részt vett katolikus, református, baptista és pünkösdi keresztény fiatalok mellett.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!