A bennem lévő érték, Jézus

2112
A kép illusztráció

„Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni, de aki odaadja értem az életét, vagyis a lelkét, az örökre megmenti.” (Lk 9,24) Krisztus utáni életem harmadik évében járok.

Amikor gondolkodni kezdtem az ember értékességéről, imádkoztam és arra kértem Jézust, hogy tudassa velem, mi az a tartalom, amit rajtam keresztül szeretne eljuttatni a testvérekhez. Kisvártatva ráébredtem, hogy Jézusról magáról kell írnom, hiszen minden bennem lévő érték belőle fakad, Jézusból, aki bennem él és akiben én élek. Másrészt írnom kell arról is, hogy mit tett ő velem, hogyan formált azzá, ami ma vagyok: emberré, aki mindent, ami értékes magában, tőle, Jézustól eredeztet, és aki a másik emberben is őt keresi. Hosszú percekig záporoztak rám emlékeim a megtérésem előtti évtizedekből, azokból az időkből, amikor még minden érdemet a magaménak tartottam a sikereim kapcsán.

Akkoriban énekeltem. Legtöbbször színházakban, ahol az előadások után a nézőtér viharos tapstengerében fürödtem, miközben egyfolytában az a gondolat járt a fejemben, hogy „Ugye látjátok, mennyire csodálatos vagyok!”. Alig látszottam ki az önelégültség sötét leple alól, miközben lelkesen mutogattam magamra, hiszen akkor még fényesnek láttam azt a leplet. Később bocsánatot kértem emiatt az Úrtól. Hívő életem kimagasló pontja volt, amikor Jézus az imént leírt érzés ellenpontjának átélésével ajándékozott meg. A helyszínt gondosan választotta ki, színházterem helyett egy klasszikus kastély dísztermét, ahol egy koncerten újra énekeltem, és a közönség újra tapsolt.

És én nem értettem, mi történik körülöttem. Hirtelen úgy éreztem, semmi közöm az egészhez, nem nekem szól a vastaps, és zavartan ácsorogtam ott egy jó ideig. Jézus a fejemben járó mondatot is teljesen átfogalmazta: „Köszönöm, de ugye nem gondoljátok, hogy enyém az érdem!” Ma már tudom, hogy ez volt életem első alkalma, amikor átélhettem a soli Deo gloria élményét. Ettől fogva fokozatosan értettem meg, hogy egyedül Jézus értékes bennem. Lassan lekopott rólam az anyagi világ bálványozása, imádkoztam, hogy megszabadulhassak az önigazultságból, és végre elkezdtem az emberben az embert, később pedig az emberben élő Jézust keresni.

Jézus fontossá tette számomra a kapcsolatokat, figyelmessé tett az emberek iránt, megmutatta nekem az értékeimet, amelyeket ajándékként tőle kaptam.

Értékeket, amelyekre hitetlenként nem figyelhettem oda, ma pedig már élni sem tudnék nélkülük. Ekképpen nem élhetek Isten akaratával szembeni alázatom és az engedelmességem nélkül, mert elbukom az első próbálkozásnál, ha lemondok róluk. Nem élhetek türelem nélkül sem, mert akkor figyelmen kívül hagynám az Úr időszámítását.

Ellen kell állnom a kísértéseknek is, mert ezzel segítem Istent akkor, amikor azért fordulok hozzá imával, mert szabadítását kérem a gonosztól. Szeretetemet igyekszem kiterjeszteni és cselekvővé tenni a rám bízottakra és a körülöttem élőkre, mert hitem csakis így válhat élővé. Az éneklésből pedig az Úr olyan ajándéka lett, amely a legbensőségesebb imádsággá vált az életemben. Amikor énekelek, akkor élek igazán, mert akkor vagyok legközelebb Jézushoz. Ahhoz a Jézushoz, aki iránt érzett szeretetem a legfontosabb emberi értékem.

Megosztás