Különleges találkozó otthona volt január 19–20-án a Baptista Ház. Közép- és Kelet-Európából voltak vendégeink a baptista szövetségek vezetői az ApCsel 1,8 együttműködés országaiból, hogy néhány fontos és mindannyiunkat foglalkoztató kérdésben közös konszenzust keressünk.

A lengyel, bosnyák, szlovák, erdélyi, román, horvát és szerb vendégek magyar meghívásra érkeztek Budapestre, hogy Papp János egyházelnök vezetésével megvitassunk olyan kérdéseket, amelyek az Európai Baptista Szövetség (EBF) működése kapcsán mindannyiunkat foglalkoztatnak, aggodalomra adnak okot és újragondolásra késztetnek. Megtisztelt minket részvételével Charles Costa libanoni egyházelnök is, aki jelenleg az EBF elnöki tisztét tölti be. A találkozó jelentőségét mutatja, hogy magyar részről is a legmagasabb szinten képviseltettük magunkat Papp János egyházelnök mellett Varga László Ottó főtitkár, Durkó István missziói alelnök, Téglási Lajos külügyi szaktitkár és Kovács Péter ApCsel 1,8-koordinátor személyében.
Korábban Papp János elnök testvér készített egy munkaanyagot, amelyben nevesített olyan működési problémákat és megkérdőjelezhető teológiai gyakorlatokat, amelyeket már jó ideje tapasztalunk az EBF berkein belül, és amelyek a szövetség egységét és jövőjét veszélyeztetik. Ezt az anyagot megismerve az Országos Tanács egyhangúlag kifejezte támogatását ennek képviselete mellett, így történt meg a munkaanyag lefordítása és előzetes kiküldése, hogy aztán a mostani személyes találkozó alkalmával a megjelent vezetőkkel érdemei egyeztetést folytathassunk róla.
A megbeszélés sok frusztrációt felszabadított, mégis nagyon baráti és testvéri légkör volt jellemző végig, és az a szándék, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk közösen, hogy az EBF tisztán és hitelesen, erős és élő szövetségként töltse be a küldetését, képviselje, összefogja és támogassa a nemzeti szövetségeket.





Az EBF-en belül jelen vannak olyan nemzeti szövetségek, ahol a női vezetők vagy éppen a genderkérdések tekintetében sokkal megengedőbb álláspontot képviselnek és gyakorolnak, mint régiónk szövetségei, ebben szerepet vállal az EBF által fenntartott teológia is (IBTS), aminek a működése és értékrendje komoly feszültségek forrása. Ehhez jön még az EBF működésének átláthatatlansága, a képviselet aránytalansága és egyes szövetségek indokolatlan túlsúlya a hangsúlyok és döntések terén. Mindezek a mostani megbeszélés tárgyát képezték, és a cél, hogy közösen, egy hangon szólaljunk fel a változás érdekében, és képviseljük azokat a teológiai értékeket és gyakorlatokat, amelyekben mi konzervatívabban, biblikusabban gondolkodunk. Hála Istennek, nemcsak a hangulat volt kiváló, hanem a legtöbb dologban egyetértésre jutottunk, és már csak egy finomhangolás szükséges.
Ugyanakkor a találkozó arra is alkalom volt, hogy az ApCsel 1,8 együttműködést tovább erősítsük, átbeszéljük a közös terveket és együttműködési irányokat, és Kovács Péter vezetésével a kidolgozott támogatói lehetőségeket is megismertessük.
Az egységben erő rejlik, különösen, ha azt Isten Lelke munkálja ki! Ezt a különleges egységet tapasztaltuk meg ebben a két napban, és örömmel várjuk a folytatást!
Téglási Lajos külügyi szaktitkár
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


















