2025. december 07-én advent második vasárnapján különleges istentisztelet volt Székesfehérváron. Ünnepeltünk, hiszen hat fiatal döntött úgy, hogy hátat fordít a bűnnek és Jézust akarja követni egész életében.

Ezt kifejezve, a Biblia szavainak engedelmeskedve bemerítkeztek ezen a napon. Kovács Dániel bátorító szavai után dicsőítéssel kezdődött az ünnepi istentisztelet.
Elsőként Horváth Bianka tett bizonyságot arról, hogy Isten hogyan mentette meg őt. Bianka állami gondozásban nőtt fel. Gyermekként hitte, hogy Isten létezik és könyörgött hozzá, de ha valami rossz dolog történt mindig Istent hibáztatta. Eljött viszont egy nap amikor nagyon nehéz helyzetbe került. Ekkor Jézus közel jött hozzá és megragadta. Bianka 2024. márciusától kezdte el látogatni a gyülekezeti alkalmakat, ekkor kezdődött meg egy hosszú folyamat az életében. Isten nagyon óvatosan közelített hozzá, majd 2024. szilveszterén elfogadta Isten szeretetét és megtért. Megvallása szerint Isten szabadító és gyógyító. Jézus adott neki békességet, és meggyógyította a fájó, sebzett szívét.








Bianka bemerítési igéje: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.” (Ézsaiás 43:1-2)
Majoros Zsófia vette át a szót, aki elmondta, hogy nem hívő de szerető családban nevelkedett. Az átlagosnál érzékenyebb kislány volt, emiatt nehéz volt a kamaszkora. Isten több hívő kapcsolatot is felhasznált, hogy elérje a szívét. Zsófi 2022-ben kezdett el ifi alkalmakra járni, majd a vasárnapi istentiszteleteken is részt vett. Megtért, de ezzel kapcsolatban folyamatosan kételyek gyötörték. Majd a nyári vépi táborban egy ima alatt Jézus ezektől teljesen megszabadította. Most már tudja, hogy csak vele együtt van értelme ennek az életnek. Megvallotta, hogy mindenképpen Istenhez akar tartozni és vele akar lenni örökre. Zsófi bemerítési igéje: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Máté 11:9).
Ezután Molnár Dorottya tett bizonyságot. Dorottya keresztény családban nőtt fel, de csak a barátok miatt járt imaházba, és nem kereste Istent. 2023-ban a vépi táborban tért meg, de még úgy érezte, hogy egy fal van Isten és közötte. A 2025-ös vépi tábor alatt tapasztalta meg az Istentől jövő igazi örömet és ez változást hozott az életében. Isten elvette tőle a gondjait és fájdalmait. Két évnyi vívódás után újra tudott imádkozni és elkezdett igét olvasni. Megvallotta, hogy Isten vele van és sosem fogja elhagyni. Dorottya bemerítési igéje: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Példabeszédek 3:5-6).
Dorottya után Mátrai Kata mesélte el megtérésének történetét. Kata gyermekkora óta gyülekezetbe járt, de a középiskolás évei alatt elkezdett énközpontú életet élni, amely az egyetem-, és a külföldön töltött évek alatt is folytatódott. Azt gondolta, hogy minden jó irányba megy, de belekerült egy nehéz kapcsolatba ami miatt úgy érezte, hogy már nem számíthat senkire. Ekkor Isten emlékeztette őt, hogy Ő nem feledkezett meg róla! Elkezdett újra Bibliát olvasni és imádkozni. Amióta Jézust a szívébe fogadta tudja, hogyan kapaszkodhat Istenbe. Nyugalmat talált a Mindenhatóban, soha nem kell már elveszettnek éreznie magát. Kata bemerítési igéje: „A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” (Róma 5:5).
Majd Csürke Laura bizonyságát ismerhettük meg. Laura gyermekkorában hittan órákról ismerte az Úr Jézust, de ez még nem az az idő volt, amikor Isten magához hívta volna. Megtéréséhez egy hosszú folyamat vezetett. 2024. februárjában elkezdett ifire járni, majd istentiszteleti alkalmakra is eljött. Ekkor még a varázslásban hitt, de mindig nyitott szívvel hallgatta Isten igéjét. 2024. augusztusában bibliaolvasás közben szólította meg Isten és lányává fogadta. Attól a naptól fogva tudja, hogy az egyetlen élő Isten nem más, mint az Úr Jézus Krisztus, akit az örökkévalóságig nem csak követni, de dicsérni és magasztalni akar. Laura bemerítési igéje: „Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.” (Kolossé 1:13-14).
Végezetül Hári Ábel bizonyságát hallgattuk meg. Ábel a gyülekezetben nőtt fel, voltak az életében vidám és nehéz időszakok is. Az egyik vépi gyermektáborban tért meg, de kamaszként szerette volna megtapasztalni milyen a világi élet. Majd megértette, hogy valójában kell egy fix pont az életében, amibe kapaszkodni tud, és ezt Jézusban találta meg. Már nem csak kimondani szeretné, hogy keresztény, hanem megpecsételni ezt a szövetséget az Úrral. Véglegesen átadta életét Krisztusnak, mert Őt akarja követni, mint Megváltót.
Ábel bemerítési igéje: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Galata 2:20).
A bemerítés szolgálatát Burcsik László és Kovács Dániel lelkipásztorok végezték.
Ezt követően Merényi Zoltán lelkipásztor hirdette az evangéliumot. Jézus családfájáról tanított a Máté evangéliuma alapján (Máté 1:1-17.). Beszélt az Istennek a csodájáról, az újjászületésről; a bemerítkezés által Isten családjába születünk újjá. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy az örökkévalóság szempontjából egyetlen fontos kérdés van: „Ott van-e a neved az élet könyvében?” Megosztotta, hogy Isten terve megvalósul! Isten akarta, hogy a gyermekei legyünk.
Jézus nemzetségtáblázatában találunk olyan neveket, akik igazi hithősők, de vannak átlagemberek is. Még női neveket is olvashatunk. Istennek terve van a nőkkel is. Ezek nem mind makulátlan asszonyok voltak, Isten mégis kiválasztotta őket. Valamint kiemelte Manassét, aki az egyik legrosszabb király volt és nagyon gonosz volt a szíve. Élete végén azonban elkezdte keresni az Urat és megtért. Ez az Isten kegyelme, hogy Manassé neve is fel van írva az élet könyvébe. Isten mindenkit hív, és magához akar szeretni!
Az igehirdetést követően a lelkipásztorok megáldották a fiatalokat majd a köszöntések következtek.
A bemerítkező fiatalok „keresztszülőket” – lelki apukákat, anyukákat – kaptak, akik az elkövetkező időszakban támogatni és tanácsolni fogják őket.

Hatalmas öröm és végtelen hála van a szívünkben az Úrnak azért a kegyelemért, hogy megszólította ezeket a fiatalokat.
Kívánjuk, hogy Isten áldása kísérje utatokat, és hogy véghez vigyétek azt a küldetést, amit Isten személyesen szánt nektek! Üdv a családban! 🙂
https://baptistafehervar.hu/cikk/adventi-bemerites-a-szekesfehervari-baptista-gyulekezetben-20251207
szerkesztő: H. Ildikó
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!













