Valaki zörget

„Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek…”

Kétezer év óta egyre, újra meg újra. A zörgető arcán égi tisztaság, homlokán hatalom és fenség tündököl, szeméből megértés, szeretet sugárzik. Jézus Krisztus az, aki ma a te szívednél is megáll.

Talán álomból riaszt föl és igéjével a napok, hónapok tétlenkedései során felhalmozódott mulasztásaid behozatalára serkent. Lehet, hogy vétkes kedvtelések közepette talál reád, és most szemrehányó tekintetét kerülve épp arra készülsz, hogy eldadogd neki a magad megítélése szerint is gyarló mentségeket. Ő tovább zörget, mert igaz szóra, bűnbocsánatot, szabadulást szerző bűnbánatodra vár.

Vagy annyira beleszédültél már az élet forgatagába, hogy régóta nem számlálod a napokat, se bölcs szívvel, se anélkül. Most rád zörget ő, a ma még kérlelő barátként hozzád érkező égi Úr, hogy ráeszméltessen: időd a földi létben maholnap lejár. Neki nem mindegy – és azt akarja, neked se legyen közömbös –, hogy a hazahívó szó miképpen talál! Zörget, s egyszerre eszedbe jut mindaz, ami terhel téged. Nemcsak vétkeidet mutatja meg, hanem azt is, hogy mennyire társtalan vagy…

Zörget, holott dörömbölhetne szívajtódon, sőt akár be is törhetné azt, hiszen övé az égen-földön minden hatalom. E mindent felülíró jog okán otthon kellene lennie szívedben, ha még sincs ott, akkor mikor és hogyan került birtokon kívül ő? Ne tartósítsd tovább e jogsértést, életed uraként bocsásd be végre őt!

Már jócskán benne járunk az adventben, maholnap itt a karácsony, az Ige testet öltésének emlékünnepe. Hogy a rád köszöntő jeles nap valóban szíved öröme lehessen, vedd észre, hogy mielőtt fogadnád őt, a megszokott otthonrendezésen túl itt az idő a nagy életrendezésre is! Ám ha erre végre elhatározod magad, be kell látnod, hogy még csak részlegesen sem tudod önerőből elrendezni kusza dolgaidat. Eszköztelen vagy arra, hogy a Krisztus-fogadásra alkalmassá tedd magad! Talán épp ezért így kellene bebocsátanod őt, esdeklő imádságként ajkadra véve egy régi ének néhány sorát:

„Véreddel, mely el-kifolyt,
Mosd le rólam, ami folt…”
(B. J. Ignatius ford. Podmaniczky P.)

Ennyi a te dolgod. Add át néki a főhelyet, a többit elrendezi ő! Ahol az Úr Jézus lakozást vesz, ott létrejön az összhang, a sóvárgott rend, az elevenítő békesség, és megszűnik a lelkünket még sokszor nagy embertömeg közepette is társtalanná tevő árvaság:

„ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel 3,20)

Győri Kornél (Újpest)

^{Borítókép: Dushawn Jovic, Unsplash}