Szeptember 24–27. között került megrendezésre az EBF (European Baptist Federation – Európai Baptista Szövetség) éves közgyűlése, ezúttal a jordániai Ammánban. Az egyházi küldöttség tagjai Papp János egyházelnök, Durkó István missziói alelnök, Téglási Lajos külügyi szaktitkár, Selmeczi Nimród, a Mabim missziói és külkapcsolati megbízottja és Kovács Péter ApCsel 1,8-koordinátor voltak. De a Baptista Szeretetszolgálat és erdélyi testvéreink is képviseltették magukat.

Talán nem köztudott, hogy az EBF sorait gazdagítják a Közel-Keleten lévő országok baptista szövetségei (Bahrein, Egyiptom, Irak, Izrael, Palesztina, Jordánia, Libanon, Szíria és Törökország), és a kaukázusi népek közül is sokan ehhez a régióhoz tartoznak. A helyszínválasztás több szempontból is különleges volt. Egyrészt mostanában a közel-keleti konfliktusok miatt sokat szerepel a híradásokban a térség, ami ijedelmet kelthetne, ha nem tudtuk volna, hogy Jordánia a Közel-Kelet legstabilabb állama, hála a jordán királynak, akit nagy tisztelet övez az egész országban. Ennek köszönhetően az országba való beutazás és ott-tartózkodás is biztonságos, és a régióra jellemző vendégszeretetet kicsit mi is megízlelhettük. Másrészt Nabeeh Abbassi személyében felavatták a régió első baptista nagykövetét a Baptista Világszövetségen belül, ami olyan megtiszteltetést jelent, hogy az ünnepi eseményre a királyi család és miniszterek is eljöttek. Testvéreink pedig nyíltan és bátran hirdették feléjük is a tiszta evangéliumot. Tehették ezt persze azért is, mert ugyan Jordánia egy muszlim ország, de tiszteli a történelmi okokból régóta ott élő keresztényeket, a baptisták pedig különösen is megbecsültek a társadalmi szerepvállalásuk miatt, ugyanis hozzájuk tartozik az ország legnívósabb oktatási intézménye, ahová a királyi család tagjai is járnak tanulni.


A mostani konferencia egyben 75 éves jubileum is volt, úgyhogy sokakat meghívtak, akik korábban részt vettek az EBF vezetésében, a bizottságok munkájában, és méltatták a múltban tett szolgálataikat. Ilyen módon lett Ujváriné Szabó Anikó is kiemelve, aki az EBF női bizottságának volt az elnöke. Sok egyéb beszámoló és a bizottsági munkák ismertetése is a program része volt, csakúgy, mint egy szavazás, ami az új elnök, Charles Costa (Libanon) és az elnökhelyettes, Einike Pilli (Észtország) személyére vonatkozott. Az előbbi esetében egyhangúság, míg az utóbbi esetében csupán többség volt, ami a tagországok között meglévő teológiai különbségekből fakad, és egyfajta Nyugat–Kelet közötti törésvonalat érzékeltet. Hagyományosan a mi régiónk (a Baltikumtól a Balkánig), a Kaukázus és a Közel-Kelet is konzervatív értékrendet és bibliaértelmezést gyakorol, szemben a skandináv és a nyugati országok nyitottabb, liberálisabb, a társadalmi elvárásokhoz és hatásokhoz jobban igazodó felfogásával. Ezek a törésvonalak a női vezetők és tanítók, a genderkérdések, a teológiai gondolkodás és missziológiai kérdések mentén alakultak ki. Ennek a hatása érződött a szavazásban is.

Nagyon fontosak még számunkra a személyes beszélgetések, amikor régi és új kapcsolatainkon keresztül belelátunk a többi szövetség életébe, örömeibe, küzdelmeibe, és le tudjuk vonni a tanulságokat. Nagy öröm volt sok közép-kelet-európai vezetővel találkozni, akikkel az ApCsel 1,8-körön belül is kapcsolatban vagyunk, és együtt megvitatni az Európán belüli folyamatokat és azok szellemi és missziós életünkre gyakorolt hatását. Jó volt látni, hogy ezen a helyszínen a fehérorosz és orosz vezetők is jelen tudtak lenni (Európában sok ország le van zárva az orosz és fehérorosz állampolgárok előtt az ukrán–orosz háború miatt), és első kézből ismerhettük meg nehéz helyzetüket és mégis missziós szívüket, amivel a rosszból is próbálják kihozni a jót.
Az Európai Baptista Szövetség küldötteivel Jézus Krisztus bemerítkezésének helyszínén is jártunk a Jordán folyónál. Az UNESCO világörökség része ez a terület (az izraeli oldal nem az). Bemerítő János itt merítette be Urunkat, ezen a Holt-tengerhez nagyon közel eső folyószakaszon. Bibliai események terén nagyon gazdag terület ez, itt kelt át a folyón a zsidó nép, hogy belépjen az ígéret földjére, itt ragadtatott el Illés is az égbe. A jordán király a Baptista Világszövetségnek adományozott itt egy területet, amelyet egy mozaik emléktábla jelez. Hamarosan egy baptista imaház épül itt, hogy a világ baptistái istentiszteleteket, bemerítéseket tarthassanak. Jordánia máskülönben is sok bibliai esemény helyszíne, érdemes ilyen szempontból is felkeresni, ha valakinek lehetősége van rá.


Téglási Lajos külügyi szaktitkár
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!

















