„Készen áll a ló a csata napján, de az Úr adja a győzelmet.” (Péld 21,31)
Ezzel a bibliai idézettel indult el Sellyei Csanád a Győrben megrendezett 2025-ös ICF Kajak-Kenu Maraton felnőtt Világbajnokságán.

„Ez lesz a 6. világbajnokságom – mondta Csanád a verseny előtt –, de szerintem nem árulok el nagy titkok, hogy ezt várom a legjobban. A férfi felnőtt kajak mezőny mindig kegyetlen volt és marad örökké. Szavakkal nem fejezhető ki az a teljesítmény, amire ezek a predátorok képesek. Ők a sebesség, a rutin, az állóképesség, a higgadtság és egyben az eltökélt küzdelem megtestesítői. Itt nem engedheted meg magadnak a hibát. Óriási köszönet az edzőmnek, László Csabának, ugyanis nélküle nem juthattam volna el idáig. Remekül felkészített a nemzetközi eseményre, úgyhogy nyugodt lelkiismerettel várom a versenyt.”

A K1 29.2 km felnőtt férfi maraton verseny 2025. 09. 06-án volt Győrben az Aranyparton. A 36 versenyző között több kiváló bajnok is rajthoz állt. Csanád elmondása alapján: „A közel 30 km-es szakaszban hét darab kb. 150 méteres futószám is szerepelt. Végig a versenyre koncentráltam, miközben kiáltotta a szurkolótábor a nevemet: CSANÁD, CSANÁD. A biztatás inkább egy nagy morajlásnak tűnt belülről, nem tudtam másra fókuszálni, csakis arra, hogy minél jobban teljesítsek. Itt nem lehet hibázni, elég egy rossz ki-be szállás a hajóból, egy megcsúszás futás közben, egy rossz evezési technika, és máris lemaradsz. Nagyon érdekes, hogy a biztatások szóltak, de nem hallottam tökéletesen. Viszont az edzőm, László Csaba hangját a sokezres tömegből is teljesen tisztán hallottam. Az utolsó körben kiáltotta nekem: MINDENT BELE, és sikerült. Tökéletes volt az utolsó futószakaszom, a ki-be szállásom a hajóból, majd megindultunk a cél felé. Leírhatatlan élmény, hogy a kétórás küzdelem után végül sikerült dobogós helyezést elérnem. A csodát tovább növeli, hogy 2018 óta nem volt érmes helyezése ebben a versenyszámban országunknak.”

Sellyei Csanád a felnőtt K1 29.2 km klasszikus számában VILÁGBAJNOK BRONZÉRMES lett. A 36 versenyző közül ő volt a legfiatalabb.
Valahogyan így vagyunk mindannyian, sokféle hangot hallunk sokfelől az élet sűrűjéből. Ezt is, azt is. De mikor az Úr Jézus Krisztus megszólítja az embert, azt a hangot kell a legtisztábban hallani. Ez a legfontosabb. Őt hallani, őt hallgatni.
Gratulálunk a bronzéremhez!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!

















