Idén ötödik alkalommal szervezte meg a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió (BTESZ) Alapítvány tanszeradomány-gyűjtő és -osztó kampányát. Az idei év során közel 25 helyszínen valósult meg átadó ünnepség, amelynek a keretein belül közel 800 gyermek iskolakezdését tudták támogatni.
A tanszerosztást tanszeradomány-gyűjtés előzte meg a BTESZ Alapítvány szervezésében, idén több mint 50 gyűjtőponton volt lehetőség leadni az adományokat. A beérkezett felajánlásokból és anyagi támogatásból tanszercsomagokat állítottak össze a BTESZ munkatársai és önkéntesei, melyeket az adott település rászoruló gyermekei, családjai számára osztottak ki. A csomagok füzeteket, írószereket, az iskolakezdéshez elengedhetetlen taneszközöket tartalmaztak.






Ahol volt rá lehetőség, ott az ünnepi alkalmak a helyi baptista gyülekezetekben valósultak meg, hogy ez az alkalom is egy kapcsolódási pont lehessen a helyi gyülekezet és a település között. Így volt ez Debrecenben, Derecskén, Berettyóújfalun, Gyulán és Szegeden is. A tanszerátadó alkalmakon a csomagok átadása mellett az igei üzenet is középpontba került, a helyi baptista gyülekezetek tagjai, lelkipásztorai, illetve a BTESZ lelkigondozói bátorították a jelen levő gyermekeket és szülőket arra, hogy a kihívások közepette nézzenek Istenre, mert ő megígérte, hogy velünk lesz.




Bacsó Benjámin, a BTESZ Alapítvány kuratóriumi elnöke pedig történetekkel bátorította a gyermekeket és a szülőket. Bátorításának középpontjában az a bibliai üzenet állt, hogy „Légy erős és bátor”, hisz az új tanév során szükség lesz erőre, mikor minden reggel fel kell kelni és a hátunkra venni az iskolatáskát, és szükség lesz bátorságra is, hogy jelentkezni és felelni tudjunk a tanárok által feltett kérdésekre.



„Az alapítványunk célja, hogy azoknak a gyerekeknek adjunk támogatást, akik azonos képességekkel, de messze lemaradó lehetőségekkel állnak rajtvonalhoz. Hiszünk abban, hogy munkánkkal egyre több gyermeknek biztosíthatjuk, hogy olyan szakmát szerezzen, amit szeret és amiben sikereket érhet el. Ehhez pedig reményeink szerint ezek a tanszercsomagok is hozzájárulnak” – mondta Bacsó Benjámin, a BTESZ Alapítvány kuratóriumi elnöke.



A tanszerosztásokon több helyszínen a helyi polgármester, önkormányzati képviselő is részt vett.
Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
















