2025. július 21. és 24. között megtartottuk az első Jövő-Menő Menő Jövő tábort a Baptista Házban. A négynapos, keresztény szemléletű napközis táborban az egyházi dolgozók gyermekei és unokái tölthettek tartalmas és örömteli napokat, segítve azt, hogy szüleik és nagyszüleik emellett dolgozhassanak, végezhessék a szolgálatukat.

A gyerekek sokszínű programból választhattak: minden reggel tornával, majd zenével kezdtünk, amiben a Budafoki Gyermek Dicsőítő Csapat segített, majd interaktív áhítatokon vettünk részt. Volt foci, mozgásos játékok, kézműveskedés, arcfestés, a Palánta Misszió vidám evangelizációja egy bohóccal, egy keresztény társasjátékos csapat, valamint a Mancs a Kézben Alapítvány két mentőkutyája tették emlékezetessé a hetet.

A gyerekek hamar összekovácsolódtak: mint egy nagy család, együtt játszottak, mozogtak és igyekeztek figyelni egymásra. Barátságok szövődtek, és mi, a szociális módszertan szervezői csapata hálás szívvel láttuk, hogy mennyien adták idejüket, energiájukat a tábor sikeréért, és hogyan formálja és áldja meg Isten ezt a közösséget. Hálásak vagyunk az önkéntesekért, akik a BTA-ról és a környező gyülekezetekből jöttek, és akik nélkül ez a kezdeményezés nem jöhetett volna létre. Mindannyiunknak öröm volt ez a munka, szolgálat a lelkes és vidám gyermeksereggel!

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!