Vujity Tvrtko adománya a Tábitha gyermekhospice-háznak

2421

A közelmúltban a tengerentúlról hazaérkezett Vujity Tvrtko televíziós újságíró június 30-án, pénteken adta át dr. Benyó Gábornak, a Tábitha gyermekhospice-ház főorvosának nagyvonalú adományát.

Az előadásainak jegyeiből és Pulitzer-emlékdíjának elárverezéséből befolyt 2 983 000 forintnyi összeget sajtótájékoztató keretében adták át, amely az elmúlt hónapokban zajlott jótékonysági akcióinak eredménye. Tvrtko további negyedmillió forint értékű könyvadománnyal érkezett a rendezvényre, melyet fiával együtt adott át a Tábitha-ház gyermekkönyvtárának. Az eseményen a támogatók egy része ugyan jelképesen, de jelen lehetett, hiszen Tvrtko magával hozta az előadások résztvevői által dedikált nemzeti zászlót is. A Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete külön hangsúlyozta a szervezet munkatársai és önkéntesei iránt érzett háláját és megbecsülését szolgálatukért.

A népszerű televíziós újságíró bejelentette, eltökélt szándéka, hogy folytassa a nehéz sorsú, krónikus betegségben szenvedő kisgyermekek megsegítése érdekében végzett munkáját, s további díjak árverésre bocsátását fontolgatja.

A 1355-ös telefonszám hívásával a Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott törökbálinti Tábitha gyermekhospice-ház működése támogatható!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!