Amikor egyszer szombaton bement Jézus a farizeusok egyik vezetőjének a házába ebédelni, azok figyelték őt. Íme, ott egy vízkóros ember került elébe. Ekkor Jézus megkérdezte a törvénytudóktól és a farizeusoktól: Szabad-e szombaton gyógyítani, vagy nem? De ők hallgattak. Erre megérintette a beteget, meggyógyította és elbocsátotta. Hozzájuk pedig így szólt: Ha közületek valakinek a fia vagy ökre szombaton esik a kútba, vajon nem húzza-e ki azonnal? Nem tudtak erre mit felelni.

Gondolatok az igéről

„Aki másnak vermet ás, maga esik bele.” Tökéletesen illik erre a történetre ez a magyar közmondás.
Egy nem átlagos eseményhez érünk. Jézus nem szokott farizeusoknál ebédelni. Ráadásul ennek a csoportnak az egyik vezetőjénél töltötte a szombati ebédet. Szüleim példájából emlékszem, milyen sokszor volt nálunk vendég a vasárnapi ebédnél. Jó volt megismerkedni, nyitottabban beszélgetni egy étkezés mellett. De ebben a történetben azt olvassuk, hogy az ebédmeghívás mellé figyelem is járt. Figyelték őt. Érdekes, hogy egy vallási vezető házánál éppen ekkor jelent meg egy beteg ember. De Jézus a bölcsesség mestere is, átlát a helyzeten. Felteszi hát a kérdést, amire nem tudnak felelni. Megtörténik a gyógyulás, az Atya dicsőségére. Hiszen erről szól a szombat, ami számunkra vasárnap, az Istenre figyelésről. Ilyenkor talán még jobban megtapasztalhatjuk az ő csodáit. Jézus azonban hozzáteszi, hogy erre szükség van. Ez egy szükségállapot! Nem azért van a törvényben munkaszünet, hogy ilyen helyzetben is csendben maradjanak.
Bátorodjunk Jézus mondatain: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz.” (Jn 14,12)