Amíg Péter a látomásról elmélkedett, ezt mondta neki a Lélek: Íme, három férfi keres téged: kelj fel hát, menj le, és eredj el velük! Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket! Péter tehát lement a férfiakhoz, és így szólt hozzájuk: Íme, én vagyok az, akit kerestek. Milyen ügyben jártok itt? Azok így feleltek: Kornéliusz százados, ez az igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt a kijelentést kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz. Ekkor Péter behívta, és vendégül látta őket.
Másnap aztán velük együtt útra kelt, és a joppéi testvérek közül is vele tartottak néhányan. A következő napon megérkeztek Cézáreába, Kornéliusz pedig összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket. Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, és a lábához borulva hódolt előtte. Péter azonban felemelte, és így szólt hozzá: Állj fel, én magam is csak ember vagyok! Amikor beszélgetve bement vele, sok embert talált ott összegyűlve. Ekkor így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatba kerülni vagy hozzá bemenni. Nekem azonban Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak. Ezért is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem?
Gondolatok az igéről
Mik történnek, amikor engedelmeskedünk az Isten Szentlelkének? Sokan tapasztaltuk már, hogy hatalmas dolgok. Csodálatos dolgok. Rendkívüli dolgok. Volt Cézáreában egy férfi, akiről mindössze két jelzőt mond a környezete: igaz és istenfélő. Ez volt a jelleme. A jellemből fakadóan vágyott arra, hogy mások is megtapasztalhassák, milyen az Isten szeretete által mozgatott élet. Azt olvassuk, hogy a családja, de még a katonái között is voltak istenfélő emberek. Hite és életpéldája erőteljesen hatott a környezetére. Megtörténhet az, hogy ne következzen be változás a körülöttünk élők életében, ha Isten gyermekei vagyunk? Nem. Istennek a mindennapi jelenléte kihat minden tettünkre, döntésünkre. Kérdés, hogy vágyunk-e arra, hogy ezt az isteni jelenlétet mások is megtapasztalják? Vagy megtartjuk magunknak? Kornéliusz vágyott erre, és felelősséget érzett a barátaiért, rokonaiért. Különben nem hívta volna meg őket a Péterrel való találkozásra. Mindannyian ott voltak és hitték, hogy Isten cselekedni fog. Legyünk bátrak mi is kilépni és hinni, hogy Isten használni akarja az életünket! Hiszem és tapasztalom, hogy az Istennek átadott engedelmes élet elsősorban a családunkra van a legnagyobb hatással.
Imaáhítat
Adjunk hálát azért, hogy Isten akaratának cselekvőiként Jézus családtagjai lehetünk! (Mk 3,34–35)











