Június 6-án Székelyen szervezett rendhagyó sportnapot a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió (BTESZ) Alapítvány. Az alkalmon Lovrencsics Gergő negyvennégyszeres magyar válogatott focistával találkozhattak tuzséri fiatalok. A Nyíregyházi Sportcentrum részéről pedig Tarjányi István paralimpikon vívó osztotta meg személyes történetét a résztvevőkkel.  

A tuzséri Tasak Tanoda diákjai közül sokan tehetségesek a labdarúgásban, és iskolai vagy egyesületi szinten játszanak. Közülük tizenöt fiatal vett részt a székelyi halastónál rendezett találkozón, mely során Lovrencsics Gergő labdarúgó osztotta meg tapasztalatait, és motiválta a fiatalokat arra, hogy küzdjenek a céljaikért.

„Legfőképp alázatosnak és kitartónak kell végig maradni. Mindegy, hogy mi történik, mindegy, hogy ki mit mond. Ha szeretnél játszani, focizni, azért mindent meg kell tenned. Engem ez vitt végig a pályafutásomon” – kezdte gondolatait a labdarúgó, aki arra is felhívta a figyelmet, hogyan vitte előre a szorgalma akkor, amikor mások bulizni jártak, és hogyan tudta a focit az első helyre helyezni. A beszélgetés során természetesen szóba kerültek a válogatott meccsek is, különösen a 2016-os Európa-bajnokság és a portugál csapat elleni 3-3-as döntetlen. A jó hangulatú találkozó végén a gyerekek személyes kérdéseire is válaszolt a focista.

Az alkalom másik vendége Tarjányi István paralimpikon vívó volt, aki őszintén mesélt arról, hogyan élte meg azt az időszakot, mikor kerekesszékbe került, és hogyan találta meg a sport. A sikeres vívó bátorította a fiatalokat arra, hogy ne a körülményeikre nézzenek, hanem keressenek célokat, és küzdjenek azok eléréséért. „Legyenek céljaitok, és legyen akarat bennetek arra, hogy változtassatok! Keressétek a kitörési lehetőséget! Erre a sport nagyon jó eszköz lehet!” – mondta a vívó, aki elmesélte olimpiai tapasztalatait is, sőt az érmeit is megmutatta a résztvevőknek. 

„A célunk, hogy a gyerekek olyan sportolókkal találkozzanak, akik inspirációt nyújthatnak az álmaik megvalósításához. Reméljük, hogy ez a nap olyan élmény lehet, ami jelentős mértékben befolyásolja a gyerekek jövőképét és céljait” – mondta az alkalomról Bacsó Benjámin, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány elnöke.

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány mottója: Te jövőnek hívod. Ő álomnak. Mi célnak. Az alapítvány munkájával a hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozását támogatja. 


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!