Magyarországon február 12. és 19. között tizenhatodik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A Nagy-Britanniából indult és mára több mint húsz országban jelen lévő mozgalom a házasság, a család értékeire, a párkapcsolatok tudatos gondozására kívánja ráirányítani a figyelmet segítséget nyújtva a házasságra készülőknek és a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek is. Hazánkban idén a hét mottója: Szeretetbe kapaszkodva. Az országos rendezvénysorozat eseményein a szervezők azt járják körül, hogy miként tudnak a párok a nehézségek idején is a szeretetbe kapaszkodva közösen fejlődni, közösen erőt meríteni a hétköznapok kihívásaihoz. A házasság hetén több mint ötven településen közel százhatvan programmal várják országszerte és határon túl is az önkéntes szervezők az érdeklődőket. A központilag szervezett programok fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István.

Magyarországon 2008 óta van jelen a Házasság Hete Mozgalom, amelynek sikerét jelzi, hogy évről évre újabb települések, egyházi és városi közösségek csatlakoznak saját programjaikkal.

– A szervezőbizottság a kezdetektől egyfajta mintaadásként tekintett a szerepére, és egy olyan mozgalom elindítására törekedett hazánkban is, amelyhez önkéntesen sokan kapcsolódhatnak, és amely alulról szerveződve egyre többek elkötelezett bevonódásával növekszik – mondta dr. Herjeczki Kornél, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója. – A házasság a hétköznapokban dől el. Ezért az elmúlt tizenöt év közismert házaspárjaival – a házasság hete nagyköveteivel – elindított jó gyakorlatot mostanra a közvetlen környezetünkben élő párok inspiráló példáival visszük tovább.

Mint fogalmazott: a szervezők különösen szeretnék az elérhető példákon keresztül azokat is megszólítani, akik a családjukban akár generációkon át konfliktusokkal terhelt mintát láttak, és nem volt a közelükben harmonikusan működő család vagy házastársi kapcsolat.

A Szeretetbe kapaszkodva mottó égisze alatt a héten a szervezők azt járják majd körül, hogy hogyan lehetünk egymás számára a nehézségekben is a szeretetből, összetartozásból, az egymás iránti bizalomból táplálkozó erőforrássá. Hogyan működjünk együtt, hogyan fejezzük ki, hogy hálásak vagyunk egymásért, és hogy miként tudunk a nehézségek idején is a szeretetbe kapaszkodva közösen fejlődni, közösen erőt meríteni a hétköznapok kihívásaihoz.

– Ahogy a mostani helyzetben jobban kell figyelnünk például a pénzügyeinkre, ugyanúgy jobban kell ügyelni arra is, ahogyan a kapcsolatainkat kezeljük, hiszen a nehézségek próbára teszik azokat – emelte ki az országos koordinátor. – A nehezebb útszakaszokon nagy segítség a kapaszkodó. Ilyen kapaszkodó lehet, ha ezen a héten különösen is megerősítjük az egymás iránti szeretetünket és annak kifejezését. Ebben a hideg időszakban fordítsunk több energiát, figyelmet kapcsolatunk hőfokára is, mert a magára hagyott kapcsolat törvényszerűen kihűl.

Mint fogalmazott: nagyon fontos, hogy szánjunk minőségi időt egymásra, a közös fejlődésre, az egymással való beszélgetésre, érzéseink, gondolataink megosztására is. A szervezők ezért az alkalomra egy kimondottan pároknak szóló Beszélgetésindító kártyával is készülnek Gary Chapmantől, az 5 szeretetnyelv megalkotójától és Ramon Presson házassági szakértőtől, ami jó lehetőséget kínál akár a páros alkalmakon is egymás jobb megismerésére.

Idén a házasság hete központi programsorozata ünnepi istentisztelettel veszi kezdetét a miskolci Deszkatemplomban, ahol igét hirdet Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke. Hétfőn Tapolyai Emőke pszichológus, a Kandela Központ alapítója és szakmai vezetője online előadására várják az érdeklődőket a házasság hete Facebook-oldalán. Kedden áldással egybekötött zenés istentisztelet lesz a Deák téri evangélikus templomban a Zelzah Ifjúsági Együttes közreműködésével. Igét hirdet Kondor Péter evangélikus püspök. Szerdán a Ráday Ház dísztermében a Páratlan beszélgetés közismert párokkal sorozat programjaként Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával és feleségével, Máthé Zsuzsával, a Szent István Intézet igazgatójával, Hűvösvölgyi Ildikó színművésszel és férjével, Kisfaludy András filmrendező, producerrel, valamint Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász főorvossal és feleségével, Tolnayné Csattos Márta gyógypedagógussal beszélget Mohay Bence sportriporter. Csütörtökön a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében Család és hivatás konferencia lesz a Magyar Tudományos Akadémián, pénteken pedig A kiemelkedően eredményes házasságok 7 szokása címmel dr. Gerberné Farkas Zsuzsanna mentálhigiénés tréner, párkapcsolati coach tart előadást a házasság hete Facebook-oldalán. Szombaton Védelmező kapcsolat címmel Gödör István és Gödörné Csontos Zita, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársai adnak elő a Pasaréti református templomban, a hetet pedig ünnepi szentmise zárja a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban, ahol a szentmisét bemutatja Marton Zsolt váci megyéspüspök.

Az országos rendezvénysorozat keretében ezen kívül számos magyarországi és határon túli településen – többek között Győrben, Egerben, Szegeden, Pécsett, Kaposváron, Zalaegerszegen, Temesváron, Komáromban – előadásokkal, beszélgetésekkel, szerelmes kalandtúrákkal, egyházi alkalmakkal várják az önkéntes szervezők az érdeklődőket.

Az országos rendezvénysorozat folyamatosan frissülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu, a www.facebook.com/hazassaghete, illetve a www.instagram.com/hazassaghete oldalon érhető el.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!