Mi a Sóoldat-konferencia?
Egy egész napos tanító konferenciaprogram, amely eddigi tapasztalatunk szerint komoly segítséget jelent az egészségügyben dolgozó vagy azzal valamilyen kiemelt módon kapcsolatban álló, elkötelezett hívőknek.
A tananyag arra készít fel, hogy miként lehet valaki a mindennapi munkában, az orvosi/egészségügyi praxisban, megfelelő koncentrációban (0,9%-os oldatban) só.
Jézus arról beszél, hogy „Ti vagytok a föld sója…”. Ez nagyon egyértelmű általában, ha szószékről hangzik el vagy gyülekezetben beszélünk róla. Mit kezd azonban vele az ember a csupa nagybetűs ÉLETBEN, a mindennapi gyakorlatban? Van, aki elégnek tartja a szakmai kompetenciát és a humánus magatartást, mások állandó lelkiismeret-furdalással küszködnek, mert úgy érzik, hogy minden zárójelentés mellé egy igazi megtérésre vezető könyvecskét is kellene mellékelniük a beteg számára, de erre képtelennek tartják magukat.
A Sóoldat című képzés arra szolgál, hogy még inkább vágyat ébresszen a hívőkben az evangélium átadására, és hasznos gyakorlati segítség nyújtásával felnyissa szemüket a lehetőségekre (egyesekről levéve azt az óriási terhet, amit az az érzés kelt, hogy nekik feltétlenül prédikálniuk kellene a betegeknek, kollégáknak, míg másokat bátorítva arra, hogy betegeiket, kollégáikat továbbsegítsék az Istenhez vezető úton). Munkájuk során nap mint nap sok-sok rászorult emberrel találkoznak az egészségügyben dolgozók. Meggyőződésünk, hogy a Sóoldat-képzés segítséget nyújt nekik a felkészülésben, rajtuk keresztül pedig „tömegek” kaphatnak áldást Istentől.
A Sóoldat-konferenciák története Magyarországon:
Első lépésként 2001-ben a tananyag szerzői jöttek el Amerikából, és tartottak két (egyenként kétnapos) konferenciát. Az általuk bemutatott tananyagot az évek során a magyar körülményekre átdolgoztuk, „magyarosítottuk”. Azóta a konferenciaanyagnak ezt az átdolgozott változatát tanítjuk Magyarországon és a határon túl élő magyarul beszélő kollégáinknak is. Célunk, hogy ezt a képzést az évek során hozzáférhetővé tegyük minden Jézus Krisztust követő magyar orvos, fogorvos és más – az egészségügyben dolgozó – szakember számára. Ez a cél vezetett abban is, hogy kidolgoztunk egy „tömörített”, egynapos változatot, amely ízelítőt ad a képzésből, és lehetővé teszi a további találkozásokat is mindazok számára, akik egy-egy felvetett témában el szeretnének mélyedni.
Dr. Győri József
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!