A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány 2020 márciusában egyedülálló kezdeményezést indított, melynek során hátrányos helyzetű gyermekek nyelvtanulását segítik. A „Mesterséges intelligenciával a hátrányos helyzetű gyermekek jövőjéért” projekt megnyitó ünnepségét március 10-én Tatárszentgyörgyön rendezték, ahol öt tabletet adtak át, melyeken 15 gyermek számára biztosított a Xeropan nyelvtanuló alkalmazás PRO felhasználói fiókjainak használata.

Az ünnepségen Bacsó Benjámin, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány elnöke elmondta: „Azért hoztuk el ezt a több mint 700 ezer forint értékű adományt, hogy a gyermekek angolul tanulhassanak, hiszen ez a továbbtanulásban és a munkavállalásban is segíti felzárkózásukat.”

Vig Miklós lelkészgyakornok, a projekt helyi megvalósítója, mentora arra bátorította a résztvevőket, hogy tűzzenek ki maguk elé célokat, és tegyenek is azokért, akár első lépésként a nyelvtanulásra nyílt lehetőség kihasználásával. A gyermekek a helyszínen ki is próbálták az alkalmazást, kisebb csoportokban oldották meg a játékos feladatokat és léptek szinteket az alkalmazás személyes nyelvtanára és helyi mentoruk, Vig Miklós segítségével.

Az alapítvány a későbbiekben további három helyszínen indítja el a projektet szintén 5-5 tablet átadásával. 

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány célja a jövő generációjának hátrányos helyzetből induló, de szerencsésebb társaihoz hasonló álmokkal élő tagjainak segítése. Azoknak szeretnénk támogatást adni, akik azonos képességekkel, de messze lemaradó lehetőségekkel állnak rajtvonalhoz. Hiszünk abban, hogy munkánkkal egyre több gyereknek biztosíthatjuk, hogy olyan szakmát szerezzen, amit szeret, és amiben sikereket érhet el. Ha ez megtörténik, nem valószínű, hogy élete utolsó éveit kiszolgáltatottan, hajléktalanul kell majd leélnie.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!