Rekordok konferenciája

0
793

Minden korábbinál nagyobb létszámmal kellett megbirkóznunk az idei, már 23. Debreceni Baptista Ifjúsági Konferencián. Ugyanakkor ez sokkal inkább jelentett örömet, mint kihívást, noha persze minél nagyobb a létszám, annál nagyobb a hibázási lehetőség. Nem volt ez tökéletes konferencia, de áldott konferencia volt.

Már pénteken este megkezdődött az áldások sora, amikor Pafkó Tamás, a Debreceni Trinity Baptista Gyülekezet lelkipásztora kendőzetlen őszinteséggel beszélt olyan gyakorlati témákról, mint a férfi-női kapcsolat, az alkohol, a partykultúra. Tamás évekig ebben élt, így hitelessége megkérdőjelezhetetlen.

12804815_750341568431413_5159091922123919216_nEgyébként az egész konferencia témája a Példabeszédek könyve volt, de kimondottan kértük az előadókat, hogy gyakorlati példákat hozzanak, melyek kézzelfoghatóan segítik a fiatalokat az eligazodásban. Ehhez tartotta magát Macher Tivadar is, aki hosszan szólt a lustaságról mint az egyik legnagyobb kísértésről. A szombat esti evangélizáció mindig különleges, hiszen egyrészt hagyományosan ekkor gyűlünk össze a legtöbben a Lovardában (soha ennyi ember nem volt még szombat este, mint idén…), másrészt ez egy nyílt alkalom azok számára is, akiket mi hívunk meg, vagy máshonnan hallottak a konferenciáról. Nem véletlen, hogy ilyenkor hangzik el az evangélium – ezúttal Durkó István szájából –, melyre idén is több fiatal válaszolt.

Vasárnap a szokásokhoz híven Bacsó Benjámin, ifjúsági pásztorunk, a Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió elnöke tanította a fiatalokat és a gyülekezet megjelent tagjait, hiszen ez az alkalom is nyitott volt. A nap legérzelmesebb pillanata a Benjámintól való búcsú volt, ami nemcsak a debrecenieket hatotta meg.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy maradéktalanul elégedettek vagyunk mindennel, ami a konferencián történt. Voltak hibák, voltak nehézségek, amelyeket kielemeztünk, és jövőre megpróbáljuk javítani. De Istenen nem múlt semmi: erőnkön és messze érdemeinken felül áldotta meg a hétvégét, ami erőt ad nekünk a folytatásra. Az áldásokkal kapcsolatban pedig a legjobb visszajelzés a konferencia utáni csütörtök volt, amikor alig akarták abbahagyni a bizonyságtételek sorát a fiatalok.

Megosztás