A Magyarországi Baptista Egyház április 26-án az Újpesti Baptista Gyülekezet imaházában tartotta választóközgyűlését, ahol egyértelmű támogatással ismét Papp János kapott egyházelnöki, Varga László Ottó főtitkári megbízatást.

A tisztséget 2012 óta betöltő Papp testvér a látását ismertető beszédében megfogalmazta: olyan igéket kapott, amelyek formálták abban, hogy jelöltként újra méresse meg magát az elnökválasztáson.

– Szeretném, ha látnátok a szívemet – fejezte ki, majd Ézsaiás könyvének 54. fejezetéből a 2–3. verset, valamint Eszter könyvéből a 4. fejezet 14. versét említette. Isten új ajtókat nyitott meg a misszióban, és ezeket nemcsak Magyarországon, hanem európai szinten is látja – nemcsak örömökkel, hanem kihívásokkal, feszültségekkel együtt. Kiemelte, hogy a misszió és a közösségeink szempontjából döntő fontosságú időket élünk. Utalt arra, hogy a jövő gyülekezetei, a következő generációk sorsa is most formálódik. Meg kell nyitnunk a magtárakat, mert rengeteg kincsünk van, osszuk meg az evangéliumot, a hitet, a közösségeink lelki erejét és a szolgálataink tapasztalatát, s arra kell törekednünk, hogy példává, követhető példává tudjunk válni – tette hozzá. Olyan evangéliumi közösségek építésére hív mindenkit, amelyek életet hordoznak, növekednek kapcsolatokban és hatásban, és képesek megérteni, megszólítani, formálni a körülöttük lévő világot – Krisztussal és Krisztus által.

Varga László Ottó főtitkár testvér a közösségformálásra, növekedésre, felelősségre helyezte a hangsúlyt. A fórumok és megelőző találkozók évről évre fontosabb terepei az együtt gondolkodásnak és közösségformálásnak. 2024-ben öt helyszínen mintegy száz lelkipásztor és vezető részvételével zajlottak ezek az alkalmak, ahol a vezetői látás, az evangelizáció, a gyülekezeti autonómia, valamint a szövetségi és állami kapcsolatok, az elváltak kérdései kerültek terítékre. Beszélt az új, „Egészséges gyülekezet” segédanyagról, amely segítheti a helyi vezetőségeket abban, hogy közösen reflektáljanak gyülekezeteik állapotára. Az aktuális kihívásokra reagálva kiemelte a szövetségi gondolkodás és a gyülekezeti autonómia közötti egyensúly fontosságát: a gyülekezetek szövetsége hoz döntéseket a különösen fontos hitelvekkel és működéssel kapcsolatban, de fontos, hogy a gyülekezetek szabadon szárnyalhassanak: „A célunk, hogy minél kevesebb szabály, és minél több lehetőség legyen a sokszínűségre.”

A elnöki és főtitkári tisztség megbízatása immár öt évre szól, tehát testvéreink 2030-ig töltik be a pozíciót. Az elnöki és főtitkári programmal kapcsolatos bővebb információk és további részletek a Békehírnök választási mellékletében, valamint a közgyűléshez társított beszámológyűjteményben találhatók meg.

Az országos választóközgyűlés döntése értelmében a felügyelőbizottsági tennivalókat Ambrusz Gábor, Hári Tibor és Milánkovics Dániel látja el.

A 180. országos közgyűlés keretében szó esett a 2024-es és 2025-ös költségvetésről, a felügyelőbizottság jelentéséről, közösségünk aktuális kérdéseiről, a szervezeti és működési szabályzat megújításáról, az 1%-os kampányról, a pünkösdi célgyűjtésről és sok minden másról is. A személyi jövedelemadó egy százalékával összefüggésben Simon Norbert testvér részéről elhangzott, hogy a tavalyi esztendőben megközelítőleg 56.900 fő felajánlásával lehetett számolni. A 2025-ös felajánlási időszak május 20-ig tart, eddig van lehetőség rendelkezni az szja egy + egy százalékáról. Ezt az egyház, valamint a Baptista Szeretetszolgálat vagy más intézmények részére is meg lehet tenni.

Általánosságban elmondható, hogy a vasárnapi istentiszteleteken a tagok 75 százaléka van jelen. Kifejezetten örömteli hír, hogy 2024-ben 317 bemerítkező volt, ami még a 2011-es rekordot is meghaladta, akkor 305-en öltötték fel a fehér ruhát, és adták át az életüket Krisztusnak.

Durkó István missziói igazgató azt emelte ki, hogy a magyarországi baptista közösség elindult a növekedés útján. – Van, aki ültet, van, aki öntöz, de a növekedést Isten adja – szögezte le, aláhúzva: a növekedés azt jelenti, hogy áldottak vagyunk. A továbbiakban fontos stratégiai célként jelenik meg a gyülekezetplántálás. Két új, frissen létrejött baptista gyülekezetet köszönthettünk, az egyik a fővárosban található B18, a másik pedig a Dunakesziben plántált Élő Remény Baptista Gyülekezet.

Kiss Péter operatív igazgató a többi között az új SZMSZ-re, vagyis a 2025. január 1-től hatályos szervezeti és működési szabályzatra is kitért. Felhívta rá a figyelmet, hogy elérhetővé vált az a belső rendszer, ami a szükséges információkhoz való gördülékeny hozzáférést biztosítja. Az új SZMSZ részletesen szabályozza a kompetenciákat, az illetékességi köröket, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki helyt tudjon állni a maga területén.

Mindent egybevetve igazán jó hangulatú, jó szellemiségű, áldott esemény volt a közgyűlés. Köszönet illeti a szervezőket és a vendéglátói feladatokat ellátó újpesti gyülekezeti testvéreket is odaadó munkájukért!

A megválasztott elnökség és a további felkért vezetők beiktatására június 1-én 16 órától kerül sor a Wesselényi utcai baptista imaházban. 

Szeretettel várunk erre mindenkit, a részvétellel kapcsolatos további információk később érkeznek majd.

Erdei-Kovács Zsolt


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!