Kezdőlap Blog Oldal 9

Szívhangok – Bodrogi Zenetábor 2026

Ajánló

A Bodrogi Zenetábor idén is nagyszerű lehetőséget kínál a muzsikálásra és a lelki növekedésre. Július 5. és 12. között a „Szívhangok” mottó üzenetét bontjuk ki a reggeli és esti áhítatokon, valamint a csoportos beszélgetésekben.

A zenei hangsúly a közös éneklésen és a társas zenélésen lesz, de lehetőség nyílik egyéni hangszeres foglalkozásokra is. A „Bölcsesség Kezdete” Oktatási Központban és a kezelésében álló Nádasdy-kastélyban nagy szeretettel várjuk a táborozókat, hogy újra megteljenek a terek jókedvű énekléssel, zenével. A kézműves műhelyek, a játszóterek, a sportpályák, az erdei ösvények is mind azt szolgálják, hogy jól teljen el, épülésünkre legyen az a hét.

A tavalyi táborról ízelítőt itt találsz: https://www.baptist.hu/bodrogi-zenetabor-2025/

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Felnőtt segítők és zenetanárok jelentkezését is örömmel vesszük!

P. Győri Kornél táborvezető

2026. 04. 19. – Akik felnéznek Jézusra – Papp József Barnabás – Gyula

95 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. ápr. 19. Papp József Barnabás igehirdetése a Lukács 21, 20 – 38 igeversek alapján. Gyulai Baptista Gyülekezet

20Amikor pedig látjátok, hogy Jeruzsálemet ellenséges seregek kerítik be, akkor tudjátok meg, hogy elközelített annak pusztulása. 21Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, és akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be oda. 22Mert ezek a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg van írva. 23Jaj azokban a napokban a terhes és a szoptatós anyáknak, mert nagy nyomorúság szakad a földre és harag erre a népre. 24Kardélre hányják és fogságba viszik őket mindenféle nép közé, és pogányok tapossák Jeruzsálemet, amíg be nem telik a pogányok ideje.
Az Emberfia eljövetele25És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. 26Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. 27És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. 28Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.29Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind! 30Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár. 31Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa. 32Bizony mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz. 33Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.34Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, 35mint valami csapda, mert rá fog törni mindazokra, akik a föld színén laknak. 36Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.37Nappal a templomban tanított, éjszakánként pedig az Olajfák hegyére ment, és ott töltötte az éjszakákat. 38Kora reggel az egész nép hozzásietett, hogy hallgassa őt a templomban.”
(Lk 21, 20–38)

Gyulai Baptista Gyülekezet

Gyulai Baptista Gyülekezet
Cím:5700 Gyula, Munkácsy M. u. 11/b
Állandó alkalmak:vasárnap 9.00 áhítat; 10.00 és 17.00 istentiszteletek
kedd 18.00 bibliaklub Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számáraszerda 18.00 bibliaóra
szombat 17.30 ifjúsági óra
Honlap:http://www.gyulaibaptista.hu/

https://www.youtube.com/@GyulaiBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/gyulaibaptistagyulekezet

Istentisztelet – 2026.04.19.vasárnap – Boros Dávid – Albertirsa

66 megtekintés 2026. ápr. 20. #Baptista#Igehirdetés#Istentisztelet Boros Dávid lelkipásztor igehirdetése az Ez 37:1-10 igeversek alapján. Albertirsai Baptista Gyülekezet

1Az Úr megragadott engem; elvitt engem az Úr lélek által, és letett egy völgyben. Tele volt az csontokkal. 2Végigvezetett köztük körös-körül, és láttam, hogy nagyon sok csont volt a völgyben, és már nagyon szárazak voltak. 3Megkérdezte tőlem: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Ó, Uram, Uram, te tudod! 4Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti, száraz csontok, halljátok az Úr igéjét! 5Így szól az én Uram, az Úr ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok belétek, és életre keltek. 6Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!7Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Amint prófétálni kezdtem, hirtelen nagy zörgés támadt, a csontok pedig remegni kezdtek, és egymáshoz illeszkedtek. 8Láttam, hogy inak kerültek rájuk, majd hús növekedett, és végül bőr borította be őket, de lélek még nem volt bennük. 9Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az én Uram, az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek! 10Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor lélek szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt.” (Ez 37:1-10)

Albertirsai Baptista Gyülekezet

Cím:2730 Albertirsa, Kolozsvári u. 13.
Lelkipásztor:Vass Zoltán Arnold
Állandó alkalmak:Facebook oldal
Honlap:http://www.albertirsaibaptista.hu
További információk:Az Albertirsai Baptista Gyülekezet 1901-ben 4 taggal alakult az Ócsai Baptista Gyülekezet körzetállomásaként.
Körzeti állomás: Pilis, Templom u. 6. 2721

Weboldal: http://www.albertirsaibaptista.hu/

https://www.youtube.com/@AlbertirsaiBaptistaGy%C3%BClekezet

Békés – 2026. 04. 21. – VII. Tücsöktalálkozó (zárókoncert)

98 megtekintés Az élő közvetítés ennyi ideje: 2026. április 21. Békési Baptista Gyülekezet

Békési Baptista Gyülekezet

Békési Baptista Gyülekezet
Cím:5630 Békés, Teleky u. 39.
Lelkipásztor:Péter István (ügyintéző lelkipásztor)
Állandó alkalmak:Szombat 18.00 – ifjúsági óra
Vasárnap 9.00 – imaóra
Vasárnap 10.00 – Istentisztelet
Vasárnap 17.00 – Istentisztelet 
Honlap:http://bekesibaptista.hu
További információk:Körzeti állomások: Bélmegyer, Petőfi u. 37. – 5643; Köröstarcsa, Arany János u.21. –

https://www.youtube.com/@BekesiBaptista

https://www.facebook.com/bekesibaptistagyulekezet

2026.04.19. Szent és Profán…Szétválasszuk? (Révész László) – Kecskemét

942 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. ápr. 19. Révész László igehirdetése a Mt 7:6 igevers alapjánán. Kecskeméti Baptista Gyülekezet

6Ne adjátok azt, ami szent, a kutyáknak, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, nehogy lábukkal megtiporják azokat, majd ellenetek fordulva széttépjenek titeket.” (Mt 7:6)

Kecskeméti Baptista Gyülekezet

Kecskeméti Baptista Gyülekezet
Cím:6000 Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23.
Lelkipásztor:Kaszala István
Állandó alkalmak:Istentisztelet: vasárnap 9 és 17 órától
Honlap:http://kecskemetibaptista.hu/

Az igehirdetést itt tudod visszahallgatni: 
https://podcasters.spotify.com/pod/sh…
Ha támogatni szeretnéd a gyülekezetet: 
https://kecskemetibaptista.hu/adomany
További információk:
https://www.facebook.com/kecskemetiba…
https://kecskemetibaptista.hu/
https://www.youtube.com/@kecskemetibaptista

2026-04-19-de Kiss János: Komolyan gondolod? – Debrecen

631 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. ápr. 19. Kiss János lelkipásztor igehirdetése a Neh 10:1-40 igeversek alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet

1Mindezek alapján írásbeli megállapodást készítettünk, amelyet pecséttel láttak el vezetőink, lévitáink és papjaink.2Az iratot pecséttel látták el: Nehémiás, Hakaljá fia, a királyi helytartó és Cidkijjá. 3Azután Szerájá, Azarjá és Jirmejá, 4Pashúr, Amarjá és Malkijjá, 5Hattús, Sebanjá és Mallúk, 6Hárim, Merémót és Óbadjá, 7Dániel, Ginnetón és Bárúk, 8Mesullám, Abijjá és Mijjámín, 9Maazjá, Bilgaj és Semajá. Ezek voltak a papok.10A léviták ezek voltak: Jésúa, Azanjá fia, a Hénádád fiai közül való Binnúj és Kadmíél 11és testvéreik: Sebanjá, Hódijjá és Kelítá, Pelájá és Hánán, 12Míká, Rehób és Hasabjá, 13Zakkúr, Sérébjá és Sebanjá, 14Hódijjá, Bání és Benínú.15A nép főemberei pedig ezek voltak: Parós, Pahat-Móáb, Élám, Zattú és Bání, 16Bunní, Azgád és Bébaj, 17Adónijjá, Bigvaj és Ádín, 18Átér, Hizkijjá és Azzúr, 19Hódijjá, Hásum és Bécaj, 20Háríf, Anátót és Nébaj, 21Magpiás, Mesullám és Hézír, 22Mesézabél, Cádók és Jaddúa, 23Pelatjá, Hánán és Anájá, 24Hóséa, Hananjá és Hassúb, 25Lóhés, Pilhá és Sóbék, 26Rehúm, Hasabná és Maaszéjá, 27Ahijjá, Hánán és Ánán, 28Mallúk, Hárim és Baaná.29A nép többi része: a papok, a léviták, a kapuőrök, az énekesek, a templomszolgák és mindazok, akik a tartományok népeitől elkülönülve csatlakoztak az Isten törvényéhez feleségeikkel, fiaikkal és leányaikkal együtt; mindenki, aki már elég értelmes volt hozzá, 30csatlakoztak előkelő honfitársainkhoz. Átok terhe alatt megesküdtünk arra, hogy Isten törvénye szerint élünk, amelyet Isten az ő szolgája, Mózes által adott, és hogy megtartjuk és teljesítjük Urunknak, az Úrnak minden parancsolatát, előírását és rendelkezését. 31Nem adjuk leányainkat az országban élő népekhez, és fiainknak nem veszünk feleséget az ő leányaik közül. 32Ha az országban élő népek árut vagy bármilyen gabonát hoznak eladásra a nyugalom napján, nem vásárolunk tőlük a nyugalom napján vagy más ünnepnapokon. A hetedik évben parlagon hagyjuk a földet, és elengedünk minden tartozást. 33Köteleztük magunkat arra, hogy évenként egyharmad sekelt adunk Istenünk házának a szolgálatára: 34a sorba rakott kenyerekre, az állandó étel- és égőáldozatra, a nyugalom napján, újholdkor és a megszabott ünnepeken bemutatandó áldozatokra, továbbá a szent adományokra és a vétekáldozatokra, hogy engesztelést szerezzenek Izráelért, és minden munkára Istenünk házánál. 35Mi, papok, léviták és a nép kisorsoltuk, hogy évről évre mikor melyik család hordja be az áldozathoz szükséges tűzifát Istenünk házába, hogy égjen a tűz Istenünknek, az Úrnak az oltárán, ahogyan az elő van írva a törvényben. 36Bevisszük földünknek első termését és mindenféle gyümölcsfának az első termését évről évre az Úr házába. 37Elsőszülött fiainkkal és állatainkkal is úgy járunk el, ahogyan elő van írva a törvényben. Marháink és juhaink elsőszülöttjeit bevisszük Istenünk házába a papoknak, akik Istenünk házában végeznek szolgálatot. 38A tésztánkból készült első lepényt meg mindenféle gyümölcsfánknak, a mustnak és olajnak a legjavát felajánljuk, és bevisszük Istenünk házának a kamráiba a papoknak, földünkről a tizedet pedig a lévitáknak. Nekik, a lévitáknak kell beszedniük a tizedet minden városban, ahol csak a földet megműveljük. 39Egy áronita pap legyen a lévitákkal, amikor a léviták beszedik a tizedet. A léviták pedig vigyék be a tizednek a tizedét Istenünk házába, a kincstár kamráiba. 40Ezekbe a kamrákba kell bevinniük Izráel fiainak és Lévi fiainak a felajánlott gabonát, mustot és olajat, mert ott vannak a szent edények meg a szolgálatot végző papok, a kapuőrök és az énekesek. Nem fogjuk elhanyagolni Istenünk házát!” (Neh 10:1-40)

Debreceni Baptista Gyülekezet

Cím:4029 Debrecen, Szappanos u. 23.
Lelkipásztor:Kiss János
Állandó alkalmak:Vasárnap
9 óra: Vasárnapi iskola
9 óra: Csoportos imaóra
10 óra: Istentisztelet
17 óra: Istentisztelet

Szerda 17 óra: Imaközösség

Péntek 18 óra: Istentisztelet

Megtérni vágyóknak: péntek 18 óra

Ifjúsági alkalom: csütörtök 18 óra

Imaközösség a paci kerti misszióért: szerda 18 óra

Nagysándor-telep
Vasárnap 16 óra Istentisztelet
Péntek 18 óra Imaközösség
Honlap:http://www.dbgy.hu/

https://www.youtube.com/@DebreceniBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/debrecenibaptista

2026.04.19. A belső szoba titkai – Kovács Benjámin – Nagyvarsány

28 megtekintés 2026. ápr. 21. Kovács Benjámin lelkipásztor igehirdetése a Máté 6:5-8 igeversek alapján. Nagyvarsányi Baptista Gyülekezet

5Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. 6Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged.7Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. 8Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle.” (Máté 6:5-8)

Nagyvarsányi Baptista Gyülekezet

Nagyvarsányi Baptista Gyülekezet
Cím:4812 Nagyvarsány, Kölcsey u. 6.
Lelkipásztor:Kovács Benjámin
Állandó alkalmak:Vasárnap 09:30 – ImaóraVasárnap 10:00 – Délelőtti istentiszteletVasárnap 17:00 – Délutáni istentiszteletCsütörtök 18:00 – Bibliaóra (nyári időszakban 19:00)
Honlap:https://nagyvarsanyibaptista.hu/
További információk:Körzeti állomások:Aranyosapáti Baptista GyülekezetIlki Baptista GyülekezetVásárosnaményi Baptista GyülekezetGergelyiugornyai Baptista Gyülekezet (házi közösség)

https://www.facebook.com/nagyvarsanyibaptista

https://www.youtube.com/@nagyvarsanyibaptistak3355

A hit szimfóniája 2. – Duna TV

A Duna Televízió Lét-Ige című műsorában láthatunk rövid összefoglalást A hit szimfóniája koncertről.

Istentisztelet – 2026.04.19. – Mike Sámuel – Bp. Wesselényi utca

4767 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. ápr. 19. Mike Sámuel lelkipásztor igehirdetése a Márk 3:14-19 igeversek alapján. Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet

14Tizenkettőt pedig, akiket apostoloknak is nevezett, kiválasztott arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét, 15és hogy a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket. 16Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek a Péter nevet adta, 17Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanérgesz nevet adta, ami azt jelenti, mennydörgés fiai; 18továbbá Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust és Simont, a Kananeust 19és Júdás Iskáriótest, aki el is árulta őt.” (Márk 3:14-19)

Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet

Cím:1077 Budapest, Wesselényi utca 53.
Lelkipásztor:Mike Sámuel
Állandó alkalmak:Vasárnap 10 órától istentisztelet                 előtte 9:15-től imaóra a kisteremben 
Csütörtök 18 órától imaalkalom a kisterembenPéntek 18:30: ifjúsági óra
Honlap:http://wessi.hu/

Gyülekezetünk email-levelezőlistájára ezen az oldalon lehet feliratkozni: 
http://wessi.hu/hirlevel/
Aki támogatni szeretné a gyülekezetet a http://wessi.hu/adakozas oldalon találhat információkat ennek digitális lehetőségeiről. Istentiszteleteinkről és videós tartalmainkról elsők között értesülhet, aki feliratkozik a YouTube csatornánkra: https://www.youtube.com/c/Wessel%C3%A9nyiutca
Honlapunk: https://wessi.hu
Hírlevél feliratkozás: http://wessi.hu/hirlevel/
Facebook oldalunk: https://facebook.com/wesselenyi.utca
Instagram csatornánk: https://instagram.com/wesselenyi.utca