Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona vagyok, s szabadidőmben írással, alkotással foglalkozom. A szívemhez közel állnak az olyan történetek, élethelyzetek feldolgozásai, amelyekről még senki nem írt, vagy csak egyszerűen újraértelmezve a saját verziómat alkotom meg. Szeretek elmélyedni a levéltárakban rejtőző, talán több tíz éve ki nem nyitott, „időszagú” dokumentumok között olyan történeteket keresve, amelyek meghatározták baptista elődeink döntéseit, sorsát, életét. Számomra olyan ez, mintha egy kapu nyílna meg, amelyen keresztül kicsit visszapillanthatok a múltba. A művészeti héten több irányba is elindultam a kapu témájában. Nincs mindegyik befejezve, még nyitott kapu áll előttem, hogy hogyan fognak végződni ezek a történetek. Addig is fogadjátok szeretettel a Fénnyel írt kezdet című írásomat!

Fotó: Nagy Hanna Viola

Fénnyel írt kezdet

Életünk tele van kapuk sokaságával. Tulajdonképpen nincs olyan pillanata az életünknek, amikor ne egy kapun lépnénk be. Ezeken a kapukon sokszor természetes módon, sőt tudattalanul lépünk át, észre sem vesszük és máris bent vagyunk egy másik dimenzióban. Van, amikor fáj egy kapu átlépése, van, amikor örömmel tölt el, de a legtöbbször csak megtörténik velünk, és tudomást sem veszünk róla. Lehet, azt gondolod, kicsit túlzás ezt állítani. Bebizonyítom neked, hogy nem. Vegyük egy kicsit tágabb értelemben ezeket a belépéseket! Amikor felébredsz, mi történik veled? Kilépsz az ébrenlét világába, de előtte beléptél az álom kapuján. Az elmédben folyamatosan váltják egymást a gondolatok, amelyek cselekvésre ösztönöznek. Irányítják a tested, miközben fejben egyik kaput bezárod, a másikat pedig kinyitod. Egyik gondolat kapuját magad mögött hagyod, és máris egy másikba lépsz. Ezek a kapunyitások és -zárások legtöbb esetben csak fejben történnek, képesek vagyunk őket iránytani, vagy az is lehet, hogy nem. (Akkor nagy bajban vagyunk.)

A gondolatokat átlépve parancsokat adunk a testünknek, hogy a fizikai életben is cselekedjen. Ily módon egész napunk, sőt, életünk kapuk kinyitása és bezárása, ami legtöbbször nem tudatos. A legtöbbük felett nincs tudatos kontrollunk, csak hagyjuk megtörténni. Mindezek csak a szellemi és gondolati kapuk nyitogatása.

Aztán ott vannak a nagyobb kilépések és belépések, amelyek megismételhetetlenek és megfoghatatlanok, mint a születés és a halál kapuja, de erről majd később.

Jelen van a fizikai életünkben a valós ajtók, kapuk, kapualjak át-, be- és kilépése. Az otthon kapuja, a gyülekezet kapuja, a munkahely kapuja, a bolt ajtaja, s még sorolhatnám. Egyetlen napunkban fizikailag is számtalan kapun lépünk át, amit tudattalanul cselekszünk, mégis hatással van ránk minden egyes átlépés. Néhány ajtót átlépni fájdalmas, mert tudod, mi vár rád mögötte. Talán egy beteg gyermek vagy édesanya, vagy egy alkoholista férj vagy egy rossz munkahelyi közösség. Igen, néha rettegünk belépni ezeken a kapukon, de megtesszük, mert az életünk döntések kapuinak sokasága.

Még mindig úgy gondolod, hogy túlzás ezt állítani?

A kapu mint eszköz, mint szimbólum sokkal jobban befolyásolja az életünket, mint gondolnánk. A gondolataink, a mindennapjaink része. S akkor még nem beszéltünk a fizikai testünk csodálatos szerkezetéről, ami számtalan módon kapu, úgy is mondhatnánk, kapocs a fizikai élet, a biológiai természetünk és szellemi valóságunk között. Hogy ez a három hogyan történik meg? Rád bízom ennek a megfejtését. Csodálatos összhang és munka van mögötte, amit ajándékba kaptunk.

Vannak kapuk, amelyeken ki- és belépünk, de vannak olyan kapuk is, amikor az átjáró csak egyfajta kilépés egy másik dimenzióba.

Ott van például a fogantatás pillanata. Nagy kérdés, hogy hogyan érkezik meg életünk az anyaméhbe. Melyik az a pillanat, amikor apró sejtünkben fellobban az élet? Mikortól indul el biológiai óránk, amely attól a pillanattól kezdve visszafele számolja a perceket? Érdekes ebbe belegondolni, és egyfajta paradoxon is ez, amit csak Isten ért meg.

Az életünk elindulása egyben a fizikai halálunk felé tartó utunk első állomása.

Tehát mikor is indul életünk első pillanata?

Talán akkor, amikor fellobban az a bizonyos fény az anyaméhben? Tudtad, hogy a két sejt találkozásakor igazi tűzijáték zajlik? Spirituális értelemben úgy is mondhatnánk, hogy mennyei fény is jelen van a fogantatásnál. Mint az angyali üdvözletben Máriánál. Mintha az Úr abban a pillanatban hozná el az életet, és szavára élet költözne belénk. Beleleheli vagy ha úgy tetszik, belekódolja, hogy kik vagyunk. Olyan ez, mint amikor azt mondta Isten, hogy legyen világosság. Nem tudom elképzelni, hogy ez csak úgy ment végbe, mintha csak felkapcsolnánk a villanyt a szobánkban. Ennél sokkal nagyobb és erőteljesebb energia szabadult fel a fény belépésével, mint ahogy a megtermékenyülés pillanatában, csak milliomodnyival kisebb mértékben. Csodálatos, hogy Isten mindezt úgy alkotta meg, hogy jelzésként otthagyja nekünk ezt a fényjátékot, ezt az energiát, mert ő maga is fény és energia. Mi általa vagyunk teremtve, belőle kaptunk, s valamilyen módon az ő tulajdonságait is visszük tovább, nem csak a szüleinkét.

A gyermek számára az anyaméh egy olyan világ, ami tele van egyediséggel, csodával, megismételhetetlen élettérrel, ahova soha többé nem térhet vissza. Tehát az anyaméh nem egy ki- és bejárható helyszín, kapu, és a megszületés pillatana nem egy megismételhető életélmény, csupán egyszeri és minden ember számára egyedi tapasztalat. Az anyaméh adta élettér egy zárt rendszer emberi létünk számára, ami biztonságot, de kötöttséget is ad. Hozzá vagyunk csatolva ahhoz a személyhez, aki testével véd és táplál bennünket, lelkével és érzéseivel pedig finomra hangolja jövőbeli saját önmagunkat. Vegyük figyelembe, hogy fizikai fejlődésünket ebben a zárt térnek mondható biológiai rendszerben meghatározza édesanyánk fizikai állapota és az, hogy ő miként él a külső szabad rendszerekben!

Az édesanya teste egy olyan zárt kaput őriz, amelyet ideális esetben nem ő irányít. Ismét csak meg kell említenem azt a biológiai csodát, amit az ember képvisel. Hiába a mienk, nem tudjuk kinyitni. Egy kód nyitja csupán, aminek a kombinációja nem a mi kezünkben van. Ez egy olyan mennyei programozás része, amely egy időzítőt tartalmaz. Akkor nyílik ki ez a szűk kis ajtó, és tágul olyan hatalmasra, hogy az élet betörjön az új, más dimenzióba, amikor arra szükség van. Hát nem csodálatos kis kapu ez? Aki ezen a kapun kilép ebbe a másik életbe, soha többé nem léphet vissza rajta. Nem sok ilyen eset van emberi életünkben, de ez az egyik ilyen. S a kapu lassan bezáródik. Elfáradt ő is, és meg kell pihennie. Sokáig védte ezt az életet az élete árán is, de most eljött a pillanat, hogy megerősödjön és újra védelmi funkciót lásson el. Védi az anyát, készül az újabb élet érkezésére, védelmére.

Rögtön születésünk után egyszerre több kaput is megnyitunk, amire csodálatos módon képesek vagyunk. Levegőt veszünk, először életünkben fény éri retinánkat, és a látóidegeink akcióba lépnek, és sorolhatnám, de ennek továbbgondolását csak úgy itt hagyom. Csodálkozzatok rá ti is, mennyire csodálatosak vagytok!